Ugrás a tartalomra

Történelmi igazságtétel: új címeregyüttes a Bárczay kúria homlokzatán

Létrehozva
Több évtizedes adósságot törlesztettek és újabb lépést tettek a Bárczay kúria régi fényének visszaállítása terén azzal, hogy a régi, szocialista idők kohász homlokzati szimbólumát Miskolc és a Bárczay-család címeregyüttesére cserélték le. A pénteki avató ünnepségen Kriza Ákos polgármester hangsúlyozta: ez egy történelmi igazságtétel volt.

A kúria a 18. század második felében épült, ma már esküvőket, kulturális eseményeket, hagyományőrző programokat is tartanak itt. A mai időkre jellemző megbecsülés és pezsgő élet azonban nem volt mindig jellemző: a családfáját hosszú évszázadokra visszavezető Bárczayaktól a II. világháború után elvették az épületet, és a korábban lakóházként használt kúriának egy teljesen más funkciót adtak. Az avató ünnepségen Csöbör Katalin országgyűlési képviselő elmondta, míg a szocializmus alatt nem vigyáztak az értékekre, addig a Fidesz-KDNP kormány kiemelt célként kezeli az épített örökség – köztük várak, kastélyok – felújítását és megőrzését a gyermekeink, unokáink számára.

Kép

– Azt tudom mondani, hogy most már hála Istennek jó kezekben van a kúria – húzta alá a politikus.

Kiss Ákosné Gonda Erika hét évvel ezelőtt érkezett a Gárdonyi Géza Művelődési Házként is ismert épületbe. Az intézményvezető elmondta, erős volt benne az elhatározás, hogy visszaadja a kúria rangját; országzászlót állított fel a parkban, aztán kialakítottak egy Bárczay emlékszobát és egy állandó kiállításnak is otthont ad ma már az épület.

A sok munka után azonban egy adósság még mindig maradt: az épületnek méltó címerre volt szüksége. A régi címert sokéves egyeztetés és munka után már korábban eltávolították a kúria homlokzatáról. Helyére Miskolc és a Bárczay-család címeregyüttese került.

Kép

– Történelmi igazságtételt szolgáltattunk azoknak, akiknek a tulajdona volt az épület, akiket kisemmiztek és elkergettek innen – ezt már Miskolc polgármestere mondta. Kriza Ákos hozzátette: „a lelkünkhöz közel álló szimbólumok” újbóli használata szintén ilyen igazságtétel. De része az is, hogy nagyon hosszú idő után egymás mellett jelenik meg az épület homlokzatán a város és a Bárczyak címere. – Ahogy telik az idő, mindennek a helyére kell kerülnie. Itt, Hejőcsabán ez meg is történt – hangsúlyozta.

Kép

Kovács István szobrászművész, restaurátor-régész munkáját dicséri a címeregyüttes. Szakmai iránymutatást Kovács Zsolt heraldikus nyújtott. Túri Tamás a címercsere műszaki kivitelezéséért felelt. – A városvezetésnek és Kriza Ákos polgármesternek külön köszönet jár, hogy támogatásával lehetővé tette, hogy méltó környezetet alakíthassunk ki ezen a közel 3 hektáros területen – zárta az eseményt Barta Gábor önkormányzati képviselő, házigazda.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

A nagy múltú Bárczay família – aminek egyik tagja, Bárczay Ágnes is hivatalos volt a pénteki avató ünnepségre, de családi okok miatt nem tudott jelen lenni az eseményen – egyike az ország legrégibb nemesi családjainak, eredetüket a 13. század elejére vezetik vissza. Ősi fészkük a Felvidéken lévő Abaúj vármegyei (Kassa melletti) Bárca (régiesen Bárcza) település volt, de már több évszázada volt birtokuk Hejőcsabán is.

Ez is érdekelhet

Tbiliszi kétszer, Nymburk és Baku
MiskolcSport
Nagy menetelés vár a Miskolci VSC cselgáncsozójára.
Újraaszfaltozzák Miskolc fő közlekedési ütőerét
Miskolc
Az állami utak mellett a miskolci közúthálózat aszfaltozásának is nekikezdenek a következő hónapokban.
Bemutatkozott az élvonalban
MiskolcSport
Mérföldkőhöz érkezett a miskolci labdarúgó játékvezető.