Ugrás a tartalomra

Tájékoztatót tartanak a zajcsökkentési intézkedési tervről

Létrehozva
Elkészült Miskolc 2018-ban megújított stratégiai zajtérképére épülő intézkedési terve, amelynek a társadalmi egyeztetése jelenleg is zajlik. Mindezekről tartanak tájékoztatót szerdán délután 4 órától a Városháza harmadik emeleti ferdetetős tárgyalójában.

A stratégiai zajtérkép nemcsak egyszerűen egy térkép, hanem egy olyan információs adatbázis, amelyet nem mérések alapján, hanem a közúti, a vasúti, és a légi közlekedés, valamint az IPPC üzemek zajkibocsátását meghatározó paraméterek figyelembevételével, modellszámítással állítanak elő.

Részleteiben nem tartalmaznak minden utcát, területet, ezért nem lokális, rövid idejű problémákra, hanem a nagy területet érintő, hosszabb időtávra jellemző zajterhelésekre koncentrálnak.

A zajmutatók éves átlagértéket reprezentálnak.

A zajtérkép ITT megtekinthető.

Az intézkedési terv pedig INNEN tölthető le.

(A külső képünk illusztráció, fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
fotó: Mocsári László
Méltó utóhang a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz a Zenepalotában
MiskolcKultúra
A fesztivál zeneszerzői pályázatának alkotásai és egyben a kortárs zeneművészet remekei csendültek fel hétfő este a Zenepalotában, Assisi Szent Ferenc szellemében.
TTH Nagyszínpad: Háttérsztorik
Fantáziadús alkalmi társulat a miskolci TTH színpadán
MiskolcKultúraSzabadidő
Nádasy, Mészöly, Prohászka, Rudolf és Fandl.
Forgalmas miskolci kereszteződésben nyúlnak hozzá a jelzőlámpákhoz
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.