Ugrás a tartalomra

„Európa, hazánk és Miskolc jövőjéről döntünk”

Létrehozva
Teltházas lakossági fórumot tartott „Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani” címmel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő péntek délután a Népkerti Vigadóban.

Május 17-én, pénteken lezárult a kormánypártok országjáró körútja, a több mint 200 fórumon mintegy 50 ezer emberrel osztották meg közvetlenül nézeteiket a kormánypárti politikusok, felhívva a figyelmet az Európai parlamenti (EP) választás rendkívüli fontosságára – és pont emiatt biztattak is mindenkit arra, hogy menjenek el szavazni, hiszen nem pusztán mandátumok megszerzéséről szól a 2019-es voksolás. Hogy miről, arról az előadók részletesen tájékoztatták a Vigadót teljesen megtöltő szimpatizánsokat, támogatókat.

Kép
forum2

Egységben – „egymást kell erősítenünk!”

Csöbör Katalin kiemelte: a mostani választáson „Európa, hazánk, településeink, és köztük Miskolc jövőjéről döntünk”. – Arról ugyanis, hogy megmarad-e Európa a nemzetek Európájának, vagy bevándorlók kontinensévé válik – hangoztatta az országgyűlési képviselő. – De tét az is, hogy milyen vezetői lesznek az EP-nek: olyanok, akik a bevándorlást támogatják, sürgetik, vagy olyanok, akik megőriznék európai, keresztény kultúránkat. Ha az előbbiek akarata érvényesül, akkor nagyon rövid időn belül gyökeresen megváltozna Európa, gyermekeinkre, unokáinkra egy teljesen más világ várna.

Kép
forum

A kormánypárti politikus hozzátette: köszöni, hogy Miskolcon is rengetegen támogatták Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programját, ami mutatja, hogy a magyarok nagy része nem akarja, hogy az öreg kontinens elveszítse gyökereit, értékeit. – Olyan képviselőkre van szükség az Európai Parlamentben, akik a magyar embereket képviselik, akik Magyarországot magyar országnak akarják megtartani. Ne feledjék: együtt erősebbek vagyunk, így hiszünk abban, hogy a magyar érdekeket képviselő politikusaink lesznek az EP-ben – zárta köszöntőjét Csöbör Katalin.

Gulyás Gergely: „csak a kormánypárti képviselőkre lehet számítani”

A legutolsó, még nem végleges adatok szerint 1,7 milliónál is több aláírást gyűjtött össze a Fidesz-KDNP pártszövetség Orbán Viktor programjának támogatására. – Magyarország 21 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Nekik szavuk, súlyuk és komoly feladatuk lesz. Azt látnunk kell, hogy az elmúlt 5 évből nem nagyunk tudunk olyan vitát felemlegetni, amiben a magyar ellenzéki képviselők a magyar kormányt támogatták volna Brüsszellel szemben; minden egyes vitás kérdésben csak a kormánypárti képviselőkre lehet számítani, az ellenzékiek Brüsszel oldalára álltak Budapesttel szemben – érvelt Gulyás Gergely, hozzátéve: a magyar kormánynak tehát olyan súlya lesz az Európai Parlamentben, ahány kormánypárti képviselőt tudunk Brüsszelbe küldeni.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Vita Európa jövőjéről

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: nem csak mandátumokról szól a mostani szavazás, sokkal többről van szó. – A bevándorlási válság miatt egyre több és egyre mélyebb kérdések kerültek napirendre. Mi azt valljuk, hogy erős nemzetek tudnak erős Európát alkotni. Nem adjuk fel a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot – emelte ki, hozzáfűzve: ha valaki ezeket még mindig fontosnak és értékesnek tartja, akkor Magyarországon „egyetlen pártszövetség, a Fidesz-KDNP listájára tud szavazni”.

Nem lehet lemondani a nemzeti jogokról

A miniszter rámutatott arra az ellentétre, ami a nyugat- és a kelet-európai államok között húzódik: míg előbbiekben döntően multikulturális társadalmak, bevándorlás-hátterű kisebbségek alakultak ki, nálunk továbbra is Európa hagyományos értékei – a nemzeti és keresztény gyökerek – az irányadóak és a megőrzendők. – Alapvetően tehát más-más álláspont van a családról, a bevándorlásról Nyugaton és Közép-Európában – mutatott rá Gulyás Gergely, aki részletesen kifejtette: „a migráció kérdése nemzeti hatáskör”. – Nem tudunk lemondani azokról a jogokról, hatáskörökről, amelyek a magyarokat, a magyar kormányt illetik meg, de ehhez kellő erejű felhatalmazásra van szükség.

Kép

A rendszerváltozás utáni legsikeresebb időszak

A gazdasági területre rátérve hangsúlyozta: a polgári kormányok alatt hazánk profitálni tudott az uniós tagságból, a szocialista kormányok ellenben odáig jutottak, hogy hitelből tartották fenn az országot, ezek nélkül nem lehetett volna nyugdíjakat, közalkalmazotti béreket fizetni 2008 után. – Az elmúlt 9 év ellenben Magyarország rendszerváltozás utáni történelmének legsikeresebb időszaka. Ennek folytatására csak akkor van esély, ha kellő felhatalmazást kapnak a kormánypártok – húzta alá a miniszter, hozzátéve: a következő időszak költségvetési vitáiban is kedvező pozíciókat foglalhat el Magyarország a nemzeti érdekeket védő képviselőkkel.

Kép

Elsőként mondtuk ki

Gulyás Gergely szólt a migrációs válságról is, amire a magyar kormány figyelmeztetett először, rámutatva, hogy a bevándorlás feltartóztatása nélkül Európa nem marad meg Európának. – Hazánk képes a külső határok védelmét maximálisan garantálni. Ma már legalább szavakban sokan csatlakoztak hozzánk. De ha valaki ennek nem tesz eleget, azt akár szankcionálni is kellene – fogalmazott.

Kép

Az ellenzék teljesítménye miatt is érdemes elmenni szavazni

Végül az ellenzékről szólva azt mondta, hogy már az elmúlt 5 év alatt mutatott teljesítményük alapján is érdemes elmenni szavazni. Véleménye szerint a Demokratikus Koalíció „nem demokratikus”, az MSZP régóta elvesztette pártjellegét, nagy a széthúzás a soraikban, az LMP bebizonyította, hogy nem lehet más a politika, a Jobbik pedig a „legrosszabbik és legelvtelenebb párt”. – A kormánypártok felelősségét is megnöveli, hogy ilyen ellenzékünk van – mutatott rá.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.