Ugrás a tartalomra

Gyermekek a gyermekekért – jótékonysági hangverseny

Létrehozva
Már nem először énekelnek és zenélnek gyerekek, hogy súlyosan beteg és mozgássérült gyerekeknek segítsenek. A jótékonysági hangversenynek idén is a Szent Anna templom adott otthont vasárnap délután.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Gyermekek a gyermekekért címmel jótékonysági hangversenyt rendezett a Páli Szent Vince Szeretetszolgálat a súlyosan beteg és mozgássérült gyermekekért. A koncerttel adományokat gyűjtenek a GYEK-ben ápolt gyerekek javára.

Nagy Katalin, a szervezet elnöke elmondta, huszonhárom éve minden májusban adnak hangversenyt ebből a célból. – Nagyon sok fejlesztőpedagógus van, aki sérült gyermekeknek segít óriási türelemmel, hogy használni tudjanak olyan eszközöket, ami a mindennapi életüket könnyebbé vagy örömtelibbé teszi. Ők is játsszanak például hangszereken, legújabbak a csengettyűk, ezeknek a beszerzését is támogatjuk. A hangverseny megszervezése egy isteni gondviseléstől adott lehetőség, tudniillik a gyermekek jobb életminőségét segítjük majd az összegyűlt pénzből. Többnyire táboroztatásra fordítják az összeget. Egy-egy ilyen hangversenyen mintegy száz-százötvenezer forint gyűlik össze.

Kép

Évek óta van segítségükre a Szent Anna templom plébánosa, Szarvas Péter atya, aki köszöntőjében Jézus szavaira emlékeztetett – Nagyobb szeretet senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Jó együtt lenni és jó segíteni is – fogalmazott a plébános.  

A hangversenyen felléptek a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola és EGYMI Kórházi Tagozatának tanulói. 

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.