Ugrás a tartalomra

Útfelújítási program képviselői alapból

Létrehozva
Öt év alatt a hetedik utcát újították fel Perecesen. Erről Pakusza Zoltán, a terület önkormányzati képviselője, a Mi Hazánk megyei elnöke beszélt sajtótájékoztatón, a felújítás helyszínén.
Kép

A nemrég átadott Bellervölgyi utca két ütemben újult meg. A több mint háromszáz méter hosszú, élesen emelkedő út szinte már járhatatlan volt. Pakusza Zoltán képviselői keretéből tavaly kezdte el az út aszfaltozását, idén pedig a munka befejeződött. Ezzel azonban még nem ért véget az útjavítási program. A képviselő még több utca újraaszfaltozását tervezi.

Kép

– Ezzel nemcsak az utcában élők komfortérzete javult, hanem az ingatlanok értéke is. Amikor 2014-ben a terület önkormányzati képviselőjévé választottak, akkor azzal szembesültem, hogy nagyon sok rossz minőségű, zúzalékos utca található a választókörzetben, és elindítottam egy olyan programot, amelynek a keretében igyekeztem minden évben a költségvetési lehetőségeimhez mérten több utcát felújítani. Ennek eredménye, hogy öt év alatt immár a hetedik utca kaphatott új aszfaltréteget – nyilatkozta Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk megyei elnöke.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.