Ugrás a tartalomra

A belváros lehet a 2020-as évek fejlesztésének nyertese

Létrehozva
A régi miskolci belváros, a Széchenyi negyed hajdani „Főzelékfaló” épülete európai színvonalú apartmanházzá alakult. Az Expert cégcsoport már kilenc belvárosi épületet keltett életre. Kiss János alpolgármester szerint a 2020-as évek fejlesztéseinek egyik nagy nyertese a belváros lehet.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Az Expert cégcsoport célul tűzte ki, hogy emblematikus miskolci épületeket keltsen életre. A szerdán átadott, és megáldott apartmanházzal együtt eddig kilenc beruházást valósítottak meg, de már most tervben van a következő felújítás.

Az európai színvonalú apartmanház csaknem 2 évig épült. – Talán korábban is elkészültünk volna, de fontos volt számunkra – és Kocsis Szilárd tervező számára is –, hogy megtartsuk az épület régi tónusát – tudtuk meg Hajdú Lászlótól, az Expert - Holocor Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezetőjétől, tulajdonosától.

Kép

Hat darab 80 négyzetméteres, két hálószobás, nappalis, prémium lakásokkal bővült a belváros, amelyek minden igényt kielégítően be vannak rendezve. A földszinten már működik egy üzlethelyiség is, valamint a 6 lakáson túl, még egy közösségi hely is van az apartmanházban.

– Valahol az albérlet és a szálloda között helyezkedik el ez a ház – fejtette ki Hajdú László. Az Expert cégcsoport igazi lokálpatriótaként azt érzékelte, hogy viszonylag kevés az olyan kimondottan jó minőségű ingatlan, amit egy Miskolcra érkező vendég igénybe vehet – ezért újították fel a régi Főzelékfaló épületét.

Kép

Az ügyvezető továbbá kifejtette: a Centrumnál nagyon régóta elég szomorú sorsa van a főutca egy viszonylag nagy áthidaló épületének. „2020-ban ezt szeretnénk rendbe tenni, és új funkciót találni neki."

A 2020-as évek fejlesztéseinek az egyik nagy nyertese a történelmi miskolci belváros lehet – ezt már Kiss János, Miskolc alpolgármestere mondta. Véleménye szerint a belvárosban – ahogy egész Miskolcon is – egyre nagyobb a gazdasági élénkülés, erősödnek a kereskedelmi és üzleti mutatók.

– A mai nap egy városfejlődési bizonyságtétel. Egy jelentős beruházási volumenű, városképileg is meghatározó ingatlanfejlesztést avatunk, ahol a miskolci lakásállomány további új építésű lakásokkal bővül - mondta Kiss János alpolgármester. - Nem véletlen volt az elmúlt napok egyik híre, hogy Miskolc országos összesítésben az 5. helyen áll a KSH legfrissebb, a 2018-as lakáspiac egészét áttekintő kimutatása szerint, a folyamatban lévő lakásépítések számát tekintve. Csak Budapest, Győr, egy nagy balatoni projekt miatt Balatonlelle, valamint Biatorbágy előzi meg – tette hozzá.

Kép

– De bizonyságtétel ez a mai nap arra is, hogy a miskolci vállalkozói tőke kezdi magának felfedezni a történelmi belvárost. És kezdi üzleti alapon is értéknek tekinteni a belváros utóbbi években megnövekedett kereskedelmi forgalmát, városképi fejlesztéseit, a kulturális élénkülést. Azonban a belváros további fejlődéséhez, ahhoz, hogy világszínvonalra emelkedjék, szükség van arra is, hogy a magántőke is fokozza itt a beruházásait, tovább modernizálja az üzleti környezetet, és tovább növelje a kereskedelmi vonzerejét. És végezetül bizonyságtétel a mai nap arra, hogy az a nagyívű gazdasági növekedés, amely az elmúlt években Miskolcot jellemzi – az iparűzési adóbevételek tíz évvel ezelőtti mértékének megduplázódása, az országos átlagot meghaladó növekedés fenntartható. Fenntartható azért, mert a városvezetés a gazdasági környezet folyamatos fejlesztésére törekszik. És fenntartható azért, mert Miskolc tele van tehetséges és sikeres vállalkozásokkal, akikkel együtt rakhatjuk le egy új miskolci aranykor alapjait – mondta Kiss János alpolgármester.

Gecse Attila, lelkész áldotta meg az új, európai színvonalú apartmanházat Miskolc belvárosának kellős közepén, így szerdától a Széchenyi negyed régi Főzelékfalójának épülete új funkciót tölt be.

Ez is érdekelhet

„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.
Unimate
Országos döntőre készülnek a miskolci diákok
MiskolcSzabadidőTudomány
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. Most az országos döntőre készülnek a miskolci diákok.
Symphonic Salsa varázsolta el a miskolci közönséget
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú crossover koncerttel lépett színpadra csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a Symphonic Salsa esten a Klazz Brothers és a Cuba Percussion közreműködésével a klasszikus zene és a latin ritmusok találkoztak.