Ugrás a tartalomra

Közösségi ültetés a Táncsics téren

Létrehozva
Folytatódik a Táncsics tér fejlesztése Diósgyőrben. A park felújítása április végén fejeződött be, most helyi összefogással folytatják a terület zöldítését.

A parkot gömbtujákkal ültetik körbe, így még meghittebbé téve a területet az amúgy forgalmas diósgyőri szakaszon.

Kép
Fotó: Mocsári László

Az akciót a terület önkormányzati képviselője szervezte, az ültetésben több tucat diósgyőri lakos vett részt. – Félszáz tuját ültetünk most el – mondta el érdeklődésünkre Novák Józsefné. – Mi, diósgyőriek ismét összefogtunk, lakosok, a Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör, valamint a Városgazda is kértük.

Kép

A Táncsics Mihály téren többek között kiépítették a térvilágítást, a meglévő növényállományt magas díszértékű növényekkel bővítették, ülőpadokat, hulladékgyűjtőket helyeztek ki és új járdaszakasz épült.

Diósgyőrben komplex fejlesztés zajlik. Mint arról csütörtökön már beszámoltunk, a napokban befejezték az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér felújítását. Nagy zöldfelületek, új padok és villanyoszlopok, gyönyörű szökőkút, kulturált környezet és helyi termelői piac várja a pihenni, beszélgetni, vagy éppen vásárolni vágyókat.

Kép

Megkezdték aztán időközben a Vár utca 5. szám alatti épület teljes körű felújítását, ahol színvonalas vendéglátóhelyet alakítanak ki.

A fejlesztés további eleme a II. János Pál pápa tér lépcsőzetes kialakítása a Szinva-patak felé, ahol új sétányok mentén kandeláberek, utcabútorok kapnak helyet, ezen felül itt is szerepel egy szökőkút építése. Emellett a Nagy Lajos király útja és a Blaha L. u. közötti zöldterületen a gyerekek számára kisebb játszótér létesül. Ez utóbbi két tér esetében az építkezés várhatóan idén kezdődnek.

Kép

A Diósgyőri vár turisztikai célú fejlesztése, a vár újjáépítése második ütemébe lép, ehhez a magyar kormány a Modern Városok Programból biztosít támogatást. Cél a Nagy Lajos korabeli vár hiteles rekonstrukciója, amivel bemutathatóvá válik a magyar történelem egyik legjelentősebb korszaka. Ezzel párhuzamosan a vár közvetlen környezetét is tovább fejlesztik, hogy Miskolctapolca után Diósgyőr is Közép-Európa egyedi és meghatározó turisztikai vonzerőjévé váljon.

További fejlesztések Miskolc Diósgyőr városrészben:

  • Diósgyőri vár turisztikai célú fejlesztése, rekonstrukciója 2019-ben 2 milliárd, 2020-ban 4 milliárd, 2021-ben 4,178 milliárd forint támogatást kap a Modern Városok Programból.
  • Diósgyőri vár és környezetének fejlesztése, forgalomcsillapított övezet kialakítása, a Tokaji Ferenc utcai híd megépítése: 300.000.000 forint.
  • Diósgyőri Óvoda energetikai korszerűsítése: 138.292.492 forint.
  • Kerékpárút építése Komlóstető felől a Diósgyőri Várnál lévő kerékpárúthoz: 62.000.000 forint.
  • Kerékpárút építése a Diósgyőri vár és a Lillafüred között: 561.000.000 forint.
  • Diósgyőri Horizont Helyi Közösség Helyi Közösségi Fejlesztése: 400.000.000 forint.
Kép

Ez 2021-ig összesen 11,6 milliárd forint.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.