Ugrás a tartalomra

Jótékonysági estet szerveztek a Gráciák

Létrehozva
Jótékonysági estet szerveztek a Miskolci Gráciák Egyesülete péntek este, hogy a már 4 éve működtetett tehetséggondozó programjukon túl is támogassák a tehetséges, nehéz sorsú fiatalokat.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Először a 2015/2016 évben hirdették meg a Gráciák tehetséggondozó pályázatukat tehetséges, ám szerényebb anyagi körülmények között élő fiatalok taníttatásának céljából érdekében. – Ennek a forrását szeretnénk megteremteni, amihez jótékonysági esteket, vacsorákat szervezünk – nyilatkozta Pelczné Gáll Ildikó, a Miskolci Gráciák Egyesülete elnöke a Miskolc Televíziónak.

Kép

Kifejtette: 23 fiatalnak segítettek már eddig: 11 egyetemista, és 12 középiskolás. „Ez több mint 500 ezer forintos támogatást jelent” – emelte ki, hozzátéve: az estet további források megteremtése céljából rendezték, amiben nagy segítségükre van a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium.

Kép

„Igyekszünk, hogy ez a hagyomány még sok éven keresztül folytatódjon, szeretnénk még több fiatalt hozzásegíteni céljaik eléréséhez.”

Az eltelt négy évben:

  • 12 fő általános és középiskolás fiatal részesült 1.850.000 forint összegű ösztöndíjban,
  • 11 fő főiskolai és egyetemi hallgatót kapott ösztöndíjat 3.300.000 forint összegben,
  • 23 fő összesen 5.150.000 Ft összegben,
  • két fő különdíjban részesült 60.000 forint összegben.
Kép

A díjazottak közül két fő főiskolai diplomát  szerzett, egy fő középiskolásként  volt díjazott és sikeres egyetemi felvételét követően tanulmányait jelenleg is támogatják. A díjazottak között volt roma származású középiskolás és állami gondozott fiatal is.

A pénzügyi forrást a Gráciák bálok és Jótékonysági est bevételei, adományok és Mága Zoltán művész úr által két alkalommal rendezett Jótékonysági koncert bevétele biztosította.

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.