Ugrás a tartalomra

Új ügyvezető a MiReHu Nonprofit Kft. élén

Létrehozva
2019. június 1-től Ladányi Roland a MiReHu Nonprofit Kft. új ügyvezető igazgatója. Majoros Róbert jelenlegi ügyvezető május 31-én saját kérésére közös megegyezéssel távozik a cégtől.
Kép

Ladányi Roland a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karán 1999-ben végzett környezetmérnökként. Egyetemi tanulmányait követően mérnökként kezdte pályafutását az akkori hulladékgazdálkodással foglalkozó cégnél  Miskolc és térsége hulladékgazdálkodásának uniós fejlesztésének koordinálójaként. Munkája mellett 7 éven keresztül részt vett a Miskolci Egyetemen hulladékgazdálkodási szakemberek képzésében.

A ranglétrát végig járva huszadik éve a térség hulladékgazdálkodásának műszaki és szakmai hátteréért felel műszaki igazgatóként. Fenti feladata mellett több nemzetközi hulladékgazdálkodási projektben szakértőként, valamint hulladékgazdálkodási cégek ügyvezetőjeként is dolgozott. 2014. óta a MiReHu Nonprofit Kft. állományát erősíti szakmai tudásával. A Magyar Mérnöki Kamara tagjaként több hulladékgazdálkodási szakértői jogosultsággal is rendelkezik. Nevéhez több szakmai publikáció is fűződik.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.