Ugrás a tartalomra

24 darab, 330 előadás, 30 ezer néző – Évadot zárt bábszínház

Létrehozva
Huszonhatodik évadát zárta a Miskolci Csodamalom Bábszínház. „Nemcsak az évad új bemutatóit tűztük műsorra, hanem korábbi sikerdarabok is részét képezték az idei repertoárnak” – mondta Szabó Attila, a bábszínház igazgatója, a keddi társulati ülésen.
Kép
Fotó: Végh Csaba

24 darab, 330 előadás és több mint 30 ezer néző – ezekkel a számokkal zárta 26. évadát a Miskolci Csodamalom Bábszínház, ahol a szakmai munkát a hagyománytisztelet és a megújulás egyaránt jellemez. Világszerte törekednek arra a bábszínházak, hogy a műfajok közötti éles határvonalat elmossák: „ez három kiemelt produkciónkban is hangsúlyos szerepet kapott” – nyilatkozta az igazgató. „Friss erők, megújulás, ugyanakkor a meglévő értékek hatékony felhasználása – világszerte ez a bábszínházak törekvése, így van ez Miskolcon is.”

A Holle anyóban az élő szereplők és bábok világa egyszerre teremtett varázslatos, mesebeli hangulatot. A műfajok közti határok elmosódtak, ami az egész évadban koncepció volt. Az Együgyű Misó című előadásban a paravános bábjáték és a mesélő szimultán szereplésével érték el a különleges művészi hatást. Ahogy a Süsü és a Torzonborzban is a műfajok közötti éles vonal elmosása volt a cél: egy óriásbáb mellett az élő szereplők szinte eltörpültek.

Kép

A hagyományos vonalat képviselték ebben az évadban az Elvarázsolt egérkisasszony, a Fülenagy, a kíváncsi elefántkölyök, a Lúdas Matyi, és a Csalavári csalavér, valamint az egyszemélyes produkció, a Vackor kalandjai.

Szabó Attila igazgató kiemelte: a legfőbb feladatuk, hogy a gyerekeknek olyan tartalmas művészi kikapcsolódási lehetőségeket biztosítsanak, amely ebben a felgyorsult és elgépiesedett, elszemélytelenedett világban a mese tisztaságát, az erkölcsi nagyságot, valamint a jó és a rossz harcát, azon belül is a jó diadalát kell hirdetnie.

A színháztermi előadások mellett tájelőadásokon is fellép a bábszínház társulata, hiszen szívesen látott vendégek az egész országban. Elsősorban az óvodás és az alsó tagozatos iskolások a legfőbb célcsoport, de vannak bölcsődei előadásaik is. „Idén a határon túlra, Felvidékre is eljutottunk.”

Ez is érdekelhet

Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.