Ugrás a tartalomra

Miskolc turizmusa bemutatkozott Lembergben

Létrehozva
Miskolc város idegenforgalmi szervezete, a MIDMAR Kft. évek óta igyekszik élni az ukrán turisztikai piacon való megjelenés lehetőségével – kiállításokon és konferenciákon egyaránt. A hétvégén Nyugat-Ukrajna egyik legjelentősebb városában, Lvivben (amit a magyarok elsősorban Lemberg néven ismernek a Monarchia idejéből) rangos nemzetközi zenei fesztivált rendeztek, amin Miskolc is megmutatta magát.
Kép

A Leopolis Jazz a több mint 700 ezer lakosú város egyik legfontosabb kulturális rendezvénye, amelyen most a magyar Djabe együttes is fellépett – Magyarország Ukrajnai Nagykövetségének támogatásával. A nagykövetség a fesztivál partnereként lehetőséget kapott saját rendezvény megtartására a Lvivi Városháza mellett kialakított VIP sátorban. A hosszú évek gyümölcsöző kapcsolatainak köszönhetően a nagykövetség Miskolc számára ajánlotta fel a turisztikai bemutatkozás lehetőségét.

Kép

Olyan sajtósokat és ottani utazási irodák, touroperátorok képviselőit hívták meg a prezentációra, akik magyarországi beutaztatásban érdekeltek vagy azt tervezik. A rendezvényre több mint 50 szakember regisztrált. A vendégek megtekinthették a Miskolcot bemutató imázsfilmeket, majd a rendezvény házigazdája, Kabish Szvetlána, a Kijevi Nagykövetség munkatársa beszélt Észak- és Kelet Magyarország turisztikai potenciáljáról. Ezt követően Kupcsik Sarolta mutatta be Miskolcot a 4 városrész – 4 hangulat tematikára épülő, orosz nyelvű prezentációjában, amelyben a Diósgyőri vár továbbépítése és a fürdőfejlesztések is szóba kerültek. Végül az egyik legnagyobb beutaztató touroperátor, a Robinson Tours kijevi irodájának menedzsere beszélt a magyarországi utazási lehetőségekről. Minden résztvevő megkapta az új arculat szerinti miskolci orosz és angol nyelvű kiadványokat, amelyek elnyerték az érdeklődők tetszését.

Kép

A prezentációkat követő sorsoláson miskolci fürdőkbe szóló belépőket és a város, valamint a Diósgyőri vár kis ajándékcsomagjait nyerhették meg a vendégek. Ezután lehetőség volt a további kapcsolatépítésre, kötetlen szakmai beszélgetésekre. A turisztikai szakemberek megbeszélést folytattak Lviv Város Önkormányzatának turisztikai fejlesztésekért felelős főosztályának vezetőjével és a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetségének elnökével is. Rövid városnézést követően a turistatájékoztatás és a különböző tematikus városnézések tapasztalatait is érintő szakmai tapasztalatcserére is sor került a lembergi és a miskolci idegenvezetők között.

Kép

– Városunk számára nagyon fontos az Ukrajnából érkező turisták és az ottani turisztikai szakemberek tájékoztatása. Az ukrán turisztikai piacon való aktív jelenlétnek is köszönhetően Miskolcon jelentősen nőtt az ukrán vendégek átlagos tartózkodási ideje és számuk is emelkedik – összegezte Kupcsik Sarolta a lembergi rendezvényt és az eddigi, ukrán turisztikai piacon végzett munka eredményét.

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.