Ugrás a tartalomra

Karrierépítés tanulásban akadályozottaknak is

Létrehozva
A fogyatékkal élőknek nemcsak állást találni nehéz, hanem megtartani is azt. Ez pedig nem mindig a szakmai tapasztalataikon múlik. A fogyatékosságügyi szakmai ülés legutóbbi találkozóján egy karrierépítésben, elhelyezkedésben segítséget adó társasjátékot mutattak be, ami ebben is segítheti az álláskeresőket.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

”Munkára fel!” - ez az új társasjáték neve, ami abban segít, hogy a megváltozott munkaképességűek sikeresebb karriert építhessenek. Ne csupán megkapjanak egy állást, hanem meg is tudják tartani azt.

Kép

- Az elmúlt években több iskolával dolgoztunk együtt és azt tapasztaltuk, hogy a diákok lexikálistudása fejlődik, de ahhoz, hogy megállják a helyüket a hétköznapi életben, nagyon sokat kell tanulni, gyakorolni és tapasztalni – nyilatkozta Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke. - Másrészről pedig, amikor a cégek felvesznek egy fiatal, pályakezdőt, mondjuk tanulásban akadályozott fiatalt, aki bemegy egy munkahelyre és nem ismeri a viselkedési kultúrát, hogy hogyan kell egy munkahelyen viselkedni, akár bemenni, köszönni, nagyon hamar kudarcot élhet meg.

Az új játék viszont a hosszútávú karrierépítésben segít és egy igazi összefogás eredménye. A városi és megyei önkormányzat mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Iparkamara, a Miskolci Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta. Összefogás jellemzi a fogyatékosságügyi szakmai műhelyt is. Országosan egyedülálló, hogy a különböző intézmények szervezett formában is segítik egymást.

 - Aktuális fogyatékosságügyi kérdéseket, stratégiákat fogalmazunk meg, emellett a helyi esélyegyenlőségi program összeállításában játszottunk szerepet.  Az úgynevezett HEP, vagyis a Helyi Esélyegyenlőségi Program intézkedési terveinek felülvizsgálatában is részt veszünk – nyilatkozta Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke.

Kép

A városi fogyatékosságügyi szakmai műhely 2003 óta fogja össze a városban és a megyében tevékenykedő, fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezeteket.

 

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.