Ugrás a tartalomra

Megnyertük! – A Miskolctapolcai Strandfürdő lett A Helyiek Kedvenc Fürdője

Létrehozva
Országosan kétszáz fürdő nevezett be a versenyre, aminek egyik kategóriáját a Miskolctapolcai Strandfürdő nyerte. A hivatalos díjátadót hétfőn tartották a helyszínen.
Kép

termalfurdo.hu 2015 óta indít szavazást országosan, hogy megtudja, melyik strandot kedvelik legjobban a fürdőzők az országban. Ugyanebben az évben készült el a Miskolctapolcai Strandfürdő is, ami tavaly előtt harmadik helyezést ért el a versenyen, tavaly másodikat, idén pedig első lett.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– Összesen mintegy kettőszáz fürdő versengett az elismerésért, amit három kategóriában hirdettünk meg – mondta el Sánta Tibor, Az Év Fürdője szavazás főszervezője. – Az Év Fürdője címért indult a Miskolctapolcai Barlangfürdő, ami tizedik helyezést ért el idén. Egy másik kategóriában a Selyemréti Strandfürdőt indították, ez Az Év Regionális Fürdője kategória, míg a harmadik kategória győztese, a Miskolctapolcai Strandfürdő A Helyiek Kedvenc Fürdője díjat kapta. Sánta Tibor elmondta, szerinte három szempontot vesznek figyelembe a fürdőzők: a természetes és az épített környezetet, valamint a személyzet hozzáállását a vendégekhez.

Kép

A Miskolctapolcai Strandfürdő személyzete nagyon sokat tett ezért a díjért. Erről már Scheitzner Beátával beszélgettünk. – Látszik az a munka, amit beletettünk ebbe a fürdőbe. A szavazás eredményét pedig nem szakmai zsűri döntötte el, hanem maguk a vendégek hozták. Én azt gondolom, ez azt jelenti, hogy a Miskolctapolcai Strandfürdő újra a helyiek kedvence lett. Ez érezhető abból is, hogy egyre többen járnak ide, és nemcsak Miskolcról, hanem a régióból, sőt idén már olyan külföldiek is felkeresték a strandot, akik kifejezetten ide szerettek volna eljutni, és nem a mellette lévő, régóta közkedvelt és népszerű Barlangfürdőbe – mondta el a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.

Kép

A helyiek körében ismert és kedvelt strand 80-100 fős wellness részlege egész évben várja a vendégeket, de népszerűségét a szezonálisan nyitva tartó úszómedencének, fokozatosan mélyülő családi medencéjének, valamint röplabda és lábtenisz pályáinak köszönheti. A szabadtéri terület körülbelül 1300 látogató befogadására képes.

Kép

Az idei megmérettetésen összesen mintegy 153 ezer szavazat érkezett a három kategóriában a három nyári hónap alatt. A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában induló nyolcvannégy létesítmény közül a Miskolctapolcai Strandfürdő csaknem kétezer szavazatot kapott. A második helyezett egy Békés megyei fürdő lett, ami alig száz szavazattal maradt le, vagyis szoros volt a verseny. 

Kép

Scheitzner Beáta elmondta, most pénteken telt házzal kezdték meg a szezonnyitót egy szauna hétvégével, és a továbbiakban is számtalan programmal várják a vendégeket, nem beszélve a strand II. ütemű beruházásáról, aminek munkálatai jól haladnak, vagyis a Miskolctapolcai Strandfürdő két év múlva akár a legnagyobb kategóriába is benevezhet a versenyen.

Ez is érdekelhet

JEZSU Szülők Akadémiája.
Nem a szeretet hiányzik, a jelenlétünkre is szükség van
MiskolcOktatásEgyház
Az elfoglaltságokkal, kötelességekkel elhalmozott, de a gyermekeik jövője érdekében hatalmas áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot, az egyensúlyt és a kérdésre a választ, hogy “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?"
Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.
DVTK: péntekig vezetőedző is lesz
MiskolcSport
A DVTK új sportigazgatója mutatkozott be hétfőn. A 11 év után visszatérő Kovács Zoltán egyedül képviselte a sajtótájékoztatón a DVTK-t.