Ugrás a tartalomra

Rajzpályázaton mutatták be nyaralós élményeiket a polgármesteri hivatalban dolgozók gyermekei

Létrehozva
„Hurrá nyaralunk!” címmel indított rajzpályázatot Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Miskolc Holding Zrt. kezdeményezése nyomán. Augusztus végéig pályázhattak azok a 14 éven aluli gyermekek, akiknek az édesanyja vagy az édesapja a hivatal dolgozója. A legjobb rajzok alkotói hétfőn vehették át okleveleiket, Alakszai Zoltán jegyzőtől.

A beérkezett rajzokat három kategóriában díjazta a szakmai zsűri: 3-6, 7-10, 11-14 éves korcsoport szerint.

Kép

A hét legjobban sikerült rajz alkotói hétfőn vehették át okleveleiket a városházán, Miskolc város jegyzőjétől, Alakszai Zoltántól.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.