Ugrás a tartalomra

Fejlesztik a lakosság pénzügyi tudását, tudatosságát

Létrehozva
Együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal a lakosság pénzügyi tudatosságának és közpénzügyi ismereteinek bővítése érdekében a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének (MPGE) miskolci konferenciáján.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A szakmai rendezvény központi témája a közpénzekkel és közvagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzése volt. Az érdeklődőket Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja köszöntötte. – Ez a rendezvény kiemelkedő a Miskolci Egyetem életében, nemcsak a tartalma miatt, hanem azért is, mert első alkalommal adhatott otthont intézményünk ennek a rendezvénynek. Most és itt felajánlom, hogy hasonló rendezvényeket is szívesen fogadunk a továbbiakban – mondta a kancellár, majd hozzátette, az Állami Számvevőszékkel nagyon komoly együttműködése van a Miskolci Egyetemnek. – A mai szakmai nap előadói közül többen is nagyon sokat tettek azért, hogy a két intézmény között komoly szakmai, kutatási és oktatási együttműködés legyen.

Kép

Első előadó Domokos László volt, aki beszélt a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületéről, aminek tagjai az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a Magyar Államkincstár munkatársai közül kerülnek ki. – Alapvetően az ellenőrök világának szeretnénk egy szakmai és emberi, tehát közösségi környezetet teremteni. Másrészt pedig szeretnénk, ha társadalmi felelősségvállalás keretében a helyi közösség számíthatna arra a tudásra, tapasztalásra, aktivitásra és logisztikai háttérre, amit a négy nagy alapító szervezet helyi megfelelői tudnak támogatni – mondta az ÁSZ és egyben az MPGE elnöke.

Kép

Előadásában beszélt az úgynevezett három védelmi vonalról, az ÁSZ küldetéséről és feladatairól, a meghatározó eredményekről, az együttműködésekről és a társadalmi felelősségvállalásról.

Kép

A konferencián együttműködési megállapodást írt alá Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja és Domokos László. Ennek célja, hogy a lakosság pénzügyi, közpénzügyi, közteherviselési ismeretei bővüljenek, valamint ezzel párhuzamosan a (köz)pénzügyekkel kapcsolatos attitűdök és magatartásformák fejlődése is megvalósuljon. Az ÁSZ tájékoztató anyagai, az online és közösségi médiaplatformokon elérhető animációs kisfilmjei a kormányhivatalok ügyféltereiben is elérhetőek lesznek, elsőként Miskolcon. Az Állami Számvevőszék a következő hónapokban további megyei kormányhivatalokkal indít együttműködést.

Kép

A konferencián előadást tartott még Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi tanára, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja, Veresné Somosi Marianna, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, valamint Zsolnai Gabriella, a Magyar Államkincstár B.-A.-Z. Megyei Igazgatóságának igazgatója.

Ez is érdekelhet

Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.
Online csalás áldozata lett egy miskolci nő
MiskolcBűnügy
A számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A csaló telefonon egy bank „védelmi csoportja” tagjaként mutatkozott be.
Prof. Dr. Gerhard Dannecker, a Heidelbergi Egyetem professzora, jobbra Prof. Dr. Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara dékánja.
A jogszabályoknak is meg kell felelniük a zöld elvárásoknak
MiskolcOktatásTudomány
Hazai és külföldi szakértők közreműködésével rendezte meg a „Green compliance – Zöld megfelelés” című konferenciáját a környezet- és klímavédelem büntetőjogi szempontú megközelítéséről a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara.