Ugrás a tartalomra

Közösen a miskolci központi kórházért a Borsodi Sörgyár dolgozóival

Létrehozva
A Borsodi Sörgyár dolgozói szeptemberben ismét önkéntes munkát vállaltak a mára hagyománnyá vált fenntarthatósági hónap keretein belül. Idén ősszel Miskolcon a megyei központi kórház udvarát varázsolták szebbé. A sörgyár a Molson Coors Csoport tagjaként a vállalati stratégiai program keretein belül több millió forintos támogatással és önkéntes fizikai munkával járult hozzá a kórház szebbé tételéhez.
Kép

Idén szeptember 27-én rendezték meg az önkéntes napot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházzal, ahol a Borsodi Sörgyár dolgozói tevékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy az intézményben lévők mindennapjai egy szebb és rendezettebb környezetben teljenek. A kórház főépületénél lévő területet újították meg, amelyhez nemcsak dolgos kezekkel, hanem több mint 3 000 000 Ft értékű tárgyi felajánlással is hozzájárultak.

Kép

A munka fókuszában a közös alkotás öröme állt, melynek folyamán ebből az összegből fákat és virágokat ültettek, kerítést és padokat festettek, virágládákat telepítettek, valamint környezetet parkosítottak a miskolciak legnagyobb örömére.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.