Ugrás a tartalomra

Miskolci fiatalembert keresnek ötödik napja Erdélyben

Létrehozva
A román hatóságok keresik a magyar túrázót az erdélyi Bihar-hegységben – közölte a Bihar megyei rendőrség.
Kép
Forrás: borsodhir.hu

A miskolci születésű, debreceni lakcímmel rendelkező 29 éves férfi több mint egy hete érkezett túrázni az Erdélyi-szigethegységhez tartozó Bihar-hegységbe.

Alina Farcuta rendőrségi szóvivő hétfőn elmondta: a fiatalember családja múlt pénteken értesítette a romániai rendőrséget, hogy nem sikerül kapcsolatba lépniük vele. Hozzátette: a családtól tudták meg, hogy Juhász Péter egy hete vasárnap indult el a Pádis-fennsíkra, ahová meg is érkezett, de a csütörtöki nap után már nem válaszolt a telefonhívásokra. Azóta több román hatóság egységei kutyák bevonásával keresik, de egyelőre csak a férfi gépkocsiját és hátizsákját találták meg. A rendőrség – a család beleegyezésével – a fiatalember személyleírását és fényképét is közzétette a sajtóban, a lakosság segítségét kérve a megtalálásához.

Adrian Marin, a Bihar megyei hegyimentő szolgálat szóvivője elmondta: egy túrázó csütörtök este jelentette, hogy az Elveszett Világ turistaúton a Fekete-zsomboly közelében megtalálta az eltűnt férfi táskáját, benne az iratait és fényképezőgépét.

Camelia Rosca, a keresést irányító megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivőjének közlése szerint a keresésben a tűzoltóság, a csendőrség, a rendőrség és a hegyimentők csoportjai, valamint az Erdélyi-középhegység Natúrpark személyzete vesznek részt. Szombatig mintegy 170 hektáros területet sikerült átfésülni. Hozzátette: jelenleg tizenhét tűzoltó, hét csendőr és két hegyimentő van a térségben. Megjegyezte: óriási, helyenként sziklás, szakadékos területet kell átfésülni, ezért sok időbe telhet a keresés.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.