Ugrás a tartalomra

Fél pályán lezárják a Hideg sort

Létrehozva
Jelzőlámpás irányítás mellett félpályán halad a forgalom a Hideg soron, mivel a Gyár utca kereszteződésétől a felfelé menő forgalmi sávot ivóvízvezeték-felújítási munkák miatt lezárták.

A Hideg sor alsó szakaszán jelzőlámpás irányítás mellett, 100 méteren a szembejövő forgalmi sávba terelik az autósokat. A fentről lefelé tartó forgalmat szintén jelzőlámpa szabályozza, nagy a torlódás.

Aki teheti, kerülje el a Hideg sort a felújítás idejére, ami terv szerint november végéig tart.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.