Ugrás a tartalomra

Megkezdődött az átadás-átvétel, rendben mennek a folyamatok

Létrehozva
Együttműködve Alakszai Zoltán jegyzővel és a városháza tisztségviselőivel, most ismerjük meg és vesszük át a munkát az önkormányzatnál. Rendben megy az átadás-átvétel – nyilatkozta lapunknak Veres Pál polgármester, hozzátéve: vannak ugyan problémák is, de ezeket folyamatosan kezelik.

A polgármesteri megbízólevél csütörtöki átvételével párhuzamosan megkezdődött az átadás-átvétel folyamata is. – Van ugyan néhány, a gazdálkodást és a Holdingot érintő hiánypótlási kérelmünk, de az önkormányzat alapvetően példaértékűen állította össze a kért anyagokat – mondta el Miskolc újonnan megválasztott polgármestere. Veres Pál hozzátette: a még szükséges iratokat szerdáig kell leadnia az érintetteknek.

– Először is szeretnénk tisztán látni a gazdasági társaságokat, a város gazdálkodását illetően, feltárni az esetleges problémákat. És aztán, ha szükséges, akkor természetesen megtesszük a lépéseket, abszolút objektív feltételek mellett – emelte ki.

Kép
Forrás: Veres Pál hivatalos Facebook-oldala

Hangsúlyozta azt is a városvezető, hogy vannak olyan folyamatban lévő ügyek – mint például az előző városvezetés által megkezdett, a likviditási problémákat kezelni hivatott hitelkeret-bővítési eljárás – amit folytatnia kell az önkormányzatnak. De már üzleti tárgyalásokat is kezdeményeztek.

A továbbiakról: egyelőre elhúzódik a képviselő-választás jogerőre emelkedése, mert a 10-es egyéni választókörzetben elrendelték a szavazatok újraszámolását. Szopkó Tibor (Függetlenek SZIVE–MSZP–Momentum–Párbeszéd–Jobbik–LMP–DK–Mindenki Magyarországa, Velünk a Város) 1480, a Fidesz-KDNP jelöltje, Kiss János pedig 1479-et szavazatot kapott – az egy szavazatkülönbség miatt kérték az újraszámolást. Vasárnap estére azonban jogerőre emelkedhet az eredmény. Ezt követően lehet megszervezni az alakuló közgyűlést, ami inkább egy ünnepélyes beiktatási ceremónia, ahol tisztázzák az alpolgármesteri, bizottsági funkciókat. Várhatóan november második felében aztán az első rendes, a korábbinál egy taggal kevesebbet számláló, 27 tagú közgyűlést is összehívják.

Ez is érdekelhet

Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.
Online csalás áldozata lett egy miskolci nő
MiskolcBűnügy
A számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A csaló telefonon egy bank „védelmi csoportja” tagjaként mutatkozott be.