Ugrás a tartalomra

Életet mentett egy szolgálaton kívüli miskolci polgárőr

Létrehozva
Egy szolgálaton kívüli miskolci polgárőr szemtanúja volt egy balesetnek, szinte másodperceken belül megkezdte a mentést.

Lövei Tamás polgárőr szolgálaton kívül épp munkából hazafelé tartott, amikor a József Attila utcában, tőle pár méterre egy személyautó hatalmas sebességgel egy oszlopba csapódott. Tamás azonnal a helyszínre rohant, felmérte a sérültek állapotát miközben értesítette a mentőket – olvasható a miskolci polgárőrség honlapján.

A mentők kiérkezéséig az elsősegélynyújtás mellett megpróbált segítséget kérni a többi autóstól, de sajnos szinte egyedül maradt ebben, jóformán senki nem állt meg. A majd egy évtizedes tapasztalatát felhasználva mindent megtett azért, hogy a sérültek a mentők kiérkezéséig a legmegfelelőbb segítségben részesüljenek.

A mentősök megköszönték Lövei Tamás erőfeszítését, hiszen tettével és talpraesettségével sikerült megmentenie a balesetet szenvedett sofőr és utasa életét.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.