Ugrás a tartalomra

Kábeldobokat szereltek össze, hogy pénzt gyűjtsenek

Létrehozva
Az Első Miskolci Lions Club Hungary tagjai, jótékonysági kábeldobszerelési munkán vettek részt a Fux Zrt. telephelyén, szombaton. A jószolgálati szervezet képviselői a Fux munkatársainak segítségével, dobokat szereltek össze a kábelgyártás termeléséhez. Az ebből befolyó összeget a gazdasági társaság átutalja az Első Miskolci Lions Club számlájára, mely összeget az egyesület jótékonysági célok megvalósításához használhat fel.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Az Első Miskolci Lions Club elsősorban a vakok és látássérültek megsegítésére és életkörülményeik javítására, valamint programok szervezésére alakult meg. Szombaton pedig a clubnak gyűjtöttek forrást, a Fux Zrt. jóvoltából: kábeldobszerelésen vettek részt. – Az általunk összeszerelt kábeldobok értéke a clubot fogja támogatni – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Rode László, az Első Miskolci Lion Club soros elnöke.

Kép

A club és a Fux közötti kapcsolat régre nyúlik vissza, hiszen Barkóczi István az Első Miskolci Lions Cluba egyik alapító tagja. – Én magam is tagja vagyok a clubnak – mondta Barkóczy Péter, a Fux Zrt. Innovációs és fejlesztési igazgatójá. Mint fogalmazott, ezt a programot a club életének felpezsdítésének céljából találták ki. Ezeken a dobokon szigetelt vezetékeket szállít a cég, többnyire áramszolgáltatóknak – tette hozzá, kiemelve a munka fontosságát.

Kép

Az ebből befolyó összeget a gazdasági társaság átutalja az Első Miskolci Lions Club számlájára, mely összeget az egyesület jótékonysági célok megvalósításához használhat fel.

Ez is érdekelhet

Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.