Ugrás a tartalomra

„Út az egészséghez" – Másodszor rendeztek futónapot a Csanyikban

Létrehozva
A megyei kórház idén is megrendezte az „Út az egészséghez" futónapot, a Csanyikban. A szombati verseny célja az egészség megőrzését szolgáló rendszeres testmozgás és a természet szeretetének népszerűsítése.
Kép

Másodszor rendezték meg az „Út az egészséghez" elnevezésű futónapot a Csanyik-völgyben. A Sanofi által létrehozott 3 kilométeres tanösvényen futottak 3, 6, illetve 12 kilométeres távokat a versenyzők. 

Kép

– Szívügyünk és feladatunk is, hogy az életvitelszerű mozgást népszerűsítsük – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Rimaszékiné Mazurka Dóra, az Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője. Mint mondta, a mozgásra szoktatás mellett fontos céljuk, a csapatépítés. 

Kép

– Nagyon fontos, hogy lássák az emberek, hogy akár két kemoterápia között is lehet futni, mozogni, és azt, hogy ez mennyire fontos – emelte ki Tóth Mártonné, a Regionális Egészségügyért Alapítvány sport nagykövete. Mint mondta, október a mellrák ellenes hónap, ami még inkább arra ösztönözte őt és a versenyen résztvevő társait, hogy felhívják a nők figyelmét arra, hogy törődjenek magukkal. 

A közös bemelegítést követően pedig megkezdődött a 2019-es futónap az egészségért, a Bükkben.

 

Ez is érdekelhet

Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Ez már március: 15 fok fölé is benézhet a hőmérő
MiskolcBelföld
A derült időnek köszönhetően éjjel azonban enyhén még fagyhat.
DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.