Ugrás a tartalomra

Történelmi környezetben egy történelmi sport – íjász nyílt nap Diósgyőrben

Létrehozva
Harmadik alkalommal szólt minden az íjászatról a Lovagi Tornák Terén. A Diósgyőri Íjász, Lovas és Hagyományőrző Egyesület nyílt napján az érdeklődők nemcsak megismerkedhettek az íjászattal, de ki is próbálhatták azt.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A Diósgyőri vár melletti Lovagi Tornák Terét ellepték az íjászok. Vasárnap harmadik nyílt napját tartotta Diósgyőri Íjász, Lovas és Hagyományőrző Egyesület, ahová minden íjászkodni vágyót vártak: olyanokat, akik profi szinten űzik ezt sport, és olyanokat is, akik még csak kacérkodtak az íjászat gondolatával. 

Kép

Az érdeklődők között sok fiatal volt, de a felnőttek is gyermeki lelkesedéssel próbálták ki az íjászatot. A tradicionális eszköztől kezdve a legmodernebb sportíjakig bármit ki lehetett próbálni. Az érdeklődők nem csupán a technikáról tudhattak meg mindent. Azt is elmesélték nekik, hogy mit is tartanak a kezükben, mit is jelent a magyarság életében az íjászat.

Nyíri Gábor azt is szereti ebben a sportban, hogy a szabad levegőn lehet űzni. – Szép dolognak tartom benne azt is, hogy ezt ezer évvel ezelőtt ugyanígy csinálták.

Kép

Pászk Norbert, a Diósgyőri Íjász Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy más területtel is foglalkoznak az íjászat kapcsán. – Lovaglással, lovasíjászattal, gyógynövényekkel és egyéb más hagyományőrző dolgokkal is megismerkedhetnek a tagjaink. Vegyes a korosztály, tehát általános iskolások, középiskolások, mindenki jelen van az egyesületünkben.

A Diósgyőri Íjász Egyesület 2016-ban alakult, 25 taggal. Az egyesület a várból indult, és azóta is minden évben visszatérnek az íjászok a nyílt napra.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.