Ugrás a tartalomra

Megkoszorúzták a Szovjet hősi emlékművet

Létrehozva
A Hősök temetőjében elhelyezett szovjet emlékműnél koszorúzott a miskolci Munkáspárt. A szervezet november 7-ére, a nagy októberi szocialista forradalomra emlékezett.
Kép
Fotók: Mocsári László

Fülöp József Istvánné, a Munkáspárt megyei elnöke úgy fogalmazott: a két világháború között, elődjeink előtt ott lebegett 1917 eszméje, a Szovjetunió példája. – A szocializmus korának nemzedékeit lelkesítette az építés, az óriási társadalmi átalakulás, és ők valóban megforgatták a világot – mondta.

Kép

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.