Ugrás a tartalomra

120 millió forintból újult meg a GYEK intenzív osztálya

Létrehozva
120 millió forintból korszerűsítették a központi kórház gyermek intenzív osztályát. Az alapterületet is megnövelték, és lecserélték az elavult műszerparkot.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Kilenc hónapnyi munka előzte meg az osztály átalakulását, de a betegek most már egy teljesen új környezetben gyógyulhatnak. Új ágyakat, bútorokat, és eszközöket is vásároltak.   

Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke kifejtette: Borsod megye valamennyi beteg gyermekét tulajdonképpen a megyei kórház kezeli.  – Ezért is nagyon fontos, hogy megfelelő körülmények között gyógyuljanak ezek a gyerekek, amely az egészségüket, illetve a regenerálódásukat elősegíti – mondta.

Kép

Az osztály fontos szerepet tölt be a kórház életében. Itt gyógyulnak többek között azok az  égési sérült és daganatos gyerekek is, akik intenzív ellátásra szorulnak.   

Révész János főigazgató úgy nyilatkozott: az osztály teljes egészében megújult, épületgépészeti szempontból. – Teljesen új a burkolat, illetve az alapterület is körülbelül 30 százalékkal nőtt meg, valamint ezzel párhuzamosan a gép-műszerparkot is felfrissítették, és az elavultakat lecserélték – tudatta a Miskolc Televízióval.

Kép

A teljes felújítást saját forrásból finanszírozta a kórház. Körülbelül 120 millió forintot költöttek a gyermek intenzív osztályra.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.