Ugrás a tartalomra

„Adok-kapok” – adományozók és adományra várók találkoztak

Létrehozva
Adományozó és adományozott között az emberi, személyes kapcsolat a legfontosabb; az, hogy keressék a másikat, kapcsolatba kerüljenek egymással, mert aki nem kér, az nem is kap adományt. Egy civilek részvételével tartott rendezvényen az is elhangzott, hogy minél több önkéntes kell a segítő munkában.

Az eseményen a civilek felhívták a figyelmet arra, hogy senki sem lehet közömbös, segíteni kell ott, ahol erre szükség van. Polonkainé Valcsev Ivanov Éva, a Várva Várt Alapítvány önkéntese elmondása szerint azért kampányol, és azért tesz meg mindent magánemberként, hogy minél több ember vegyen részt az önkéntes munkában és kötelezze el magáét egy jó ügy mellett.

Kép
Fotó: Mocsári László

Az adományozással kapcsolatos előírásokat mindenkinek be kell tartania. A civilszervezeteknek külön kell gyűjteni a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos bevételeit és teljesen külön a közhasznú alap cél szerinti tevékenység bevételeit. Tóth Kálmánné okleveles könyvvizsgáló ismertette: az 1 százalékos felajánlásokat a cég megkapja a NAV-tól, ezzel két éven belül kell elszámolni. Erre nagyon kell ügyelni.

Kép

– Ha tartalékunk van, azt is jelenteni kell a NAV-nak. Az is nagyon fontos, hogy kiesünk az adományok köréből, ha téves információt közlünk, vagy ha nem közlünk információt. Az is nagyon fontos, hogy ne legyen adótartozásunk, mert akkor a NAV visszatartja azt a részt, amelynél adótartozásunk van – hívta fel a figyelmet.

Kép

A felmérések alapján az adományozási hajlandóság Magyarországon és Miskolc vonzáskörzetében is kifejezetten jó. Az adományozók és a civilek közötti kommunikáció viszont hagy némi kívánnivalót maga után, mutatott rá a Magyar Fundraising Akadémia szakmai vezetője. Miha Tamás örömmel mondta, hogy a magyar emberek szeretnek adományozni, de sokszor azért nem tudják megtenni, mert a civil szervezetek nem keresik meg őket.

– Ez például egy nagyon fontos dolog, hogy legyenek ilyen megkeresések, felhívások, amik alapján az adományozók dönteni tudnak – tette hozzá.

Kép

A karácsony előtti időszak csúcsszezon az adományozásban, de mint elhangzott, jó lenne, ha az alapítványokról, civil szervezetekről év közben sem feledkeznének meg a segítők.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.