Több mint 13 évvel ezelőtt – 2006. június 2-án – érkezett, meg Miskolcra és kezdte meg szolgálatát az az új EC-135T2 típus mentőhelikopter, amelytől a múlt hét szombaton bensőséges, érzelmektől sem mentes összejövetelen búcsúzott el végleg a miskolci légimentők kis csapata - írja Facebook oldalán a Csillagpont Rádió.
Korszerűbb mentőhelikopter követi a régit
Létrehozva
A miskolci légimentők múlt hét szombaton vették birtokba az új mentőhelikoptert, melyben olyan repülést elősegítő rendszerek vannak melyek nagyban megkönnyítik majd a személyzet munkáját.
Ez is érdekelhet
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.