Ugrás a tartalomra

Újra elvarázsolta a közönséget A kis gyufaárus lány

Létrehozva
A Balázs Győző Református Gimnázium diákjai ismét elkápráztatták a Művészetek Háza közönségét: A kis gyufaárus lányt az iskola hagyományos karácsonyi gálaestjén mutatták be, csütörtökön.
Preview Image
Beregi László képgalériája!

Az előadásban a színházi táncos képzésen résztvevő 9-13. évfolyamos növendékek szerepeltek, a kezdőktől a hamarosan OKJ szakvizsgát tevő végzősökig.

– Iskolánkban évek óta alapkoncepció, hogy tanévenként 2-3 valódi színpadi produkcióval, előadással igyekszünk az előadó-művészeti szakmai gyakorlatot erősíteni. Így minden karácsonykor készül egy-egy táncjáték, különböző mesefeldolgozásokkal (amiket egyébként a Miskolc Televízió rendszeresen felvesz és műsorra tűzi szenteste), év végi vizsgaelőadással, ami szintén egy színházi élményt adó, összefüggő produkció – nyilatkozta egy korábbi interjú során Marschalkó Edit, portálunknak.

A kis gyufaáruslány most már többszörösen díjazott koreográfiája (a táncjátékról ITT olvashat interjúkat).

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.
Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.