Ugrás a tartalomra

Indul az ünnepi varázslat a Szent István téren

Létrehozva
November 29-én kigyúlnak a fények Miskolcon és megérkezik az ünnepi csoda a Szent István térre. Ismét lesz karácsonyi vásár sok-sok finomsággal, közös adventi gyertyagyújtás hétről hétre, december 1-jén pedig befut az adventi villamos is.

Az adventi programsorozat november 29-én veszi kezdetét az ünnepi díszkivilágítás felkapcsolásával. A Szent István tér szabadtéri színpadán péntek délután Czelláth Panna és a Sky Fanatic ad ingyenes koncertet, míg szombaton a Latin Projekt lép fel. December 1-jén, vasárnap Miskolc adventi koszorúján az első gyertyát Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezetének igazgatója gyújtja meg. Ünnepi műsort ad a Balázs Győző Református Gimnázium, majd pedig befut az új karácsonyi díszben pompázó adventi villamos is.

Kép

November végétől újra fűszeres mézeskalács illat tölti be a belvárost. Immár negyedik éve fog össze Miskolc a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének hívószavára, hogy a karitatív adventi adománygyűjtő akciójával minél több rászoruló család ünnepét tehesse szebbé. Az advent időszakban, november 29. és december 22. között, jókedvű csapatokkal és finom mézeskaláccsal készül az Erzsébet téri gyűjtőponton a Szeretet Sütigyár. A miskolci advent igazi ékességeként újból megvalósul a Szeretetdoboz adományozó akció, mely a nehéz körülmények között élő, nélkülöző embertársaink megsegítésére szolgál.

Kép

Azért, hogy a mozgás se maradjon ki, december 5-én mikulás sapkába öltözött futni vágyók lepik el a Városház teret. A Rotary Club Miskolc idén is megrendezi a már hagyományosnak számító Mikulásfutást. A nyolcadik alkalommal megrendezendő futás célja ezúttal is a sport, a testmozgás népszerűsítése, egy vidám, játékos tömegsport-akció keretében.

Részletes programok és további információk a http://www.advent.miskolc.hu/ oldalon.

Ez is érdekelhet

Közlekedési információk szerda reggel
Miskolc
Ma is dolgoznak a Városgazda munkatársai Miskolc útjain.
Folytatódik az esőmentes, aszályos időszak
MiskolcEgészség
Az előrejelzésekben nyoma sincs annak, hogy kiterjedt csapadékrendszer érje el hazánkat, ezért a – már egyébként is – súlyos aszályhelyzet június maradék napjaiban tovább fog romlani.
Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány.