Ugrás a tartalomra

Ők a Miskolc Holding Igazgatótanácsának tagjai

Létrehozva
Miskolc város közgyűlése múlt héten csütörtökön megválasztotta a Miskolc Holding Igazgatótanácsának tagjait.

Az alábbiakban a tanács tagjainak szakmai önéletrajza olvasható:

Dimény Imre

Dimény Imre, jogász-közgazdász, 41 éves, nős, 1 gyermek édesapja. Diplomáit a Miskolci Egyetemen szerezte 1998-2006 között. Szakmai életútja során részt vett már több, Holdinghoz hasonlóan működő cégcsoport vezetésében. Projektmenedzsment tapasztalatait az egyedi kormánydöntésen alapuló beruházásoktól a KKV-k fejlesztésén keresztül az önkormányzati gazdaság-és városfejlesztési projektekkel bezárólag szerezte.  Egyetemi évei alatt több éven keresztül képviselte a miskolci hallgatók érdekeit, amelyért Becsületdiplomát is kapott. Társadalmi felelősségvállalását immár 15 éve az Első Miskolci Lions Club tagjaként, volt elnökeként végzi elsősorban a látássérültek segítése érdekében. Szereti a sportot, aktívan kézilabdázott többek között a Diósgyőri Kézilabda Clubban.


Iván Tamás

Miskolcon született, és azóta is itt él. 1973-ban érettségizett a Földes Ferenc Gimnáziumban, 1978-ban diplomázott az NME gépészmérnöki karán. Feleségével két felnőtt gyermeke van, három hónapja nagyszülők is. 15 évig dolgozott a DIGÉP-ben, ebből 10 évig a szerencsi Szivattyúgyár főmérnökeként. 1997-től saját cégét vezeti.

Cége legnagyobb árbevételű tevékenységi köre egyedi tervezésű acélszerkezetek - technológiai hidak, távközlési tornyok és ezek kiegészítő szerkezeteinek - gyártásában, építésében való részvétel.

Elkötelezett lokálpatrióta, szeretné, ha Városunk közélete felfrissülne, és polgárai összefognának Miskolc fejlődésének, régióközponttá válásának érdekében.


Kamarás Miklós

Magas szintű műszaki és közgazdasági végzettséggel és több évtizedes vállalatvezetői, valamint részvénytársaság irányítási tapasztalattal rendelkezik. 

A rendszerváltozást követően több fontos, kizárólagos, vagy jelentős állami tulajdonú Társaság operatív vezetője, illetve vezető tisztségviselője volt, mint pld. ÁPV Zrt., MNV Zrt., MÁV Zrt., MOL Nyrt. Eredményes munkája elismeréseként 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztje kitüntetést adományozta Kamarás Miklósnak Mádl Ferenc Köztársasági Elnök. Jelenleg a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. Igazgatósága elnökeként, a MOL Petrolkémia Zrt. Felügylőbizottsága tagjaként és a résztulajdonában álló TRACE 2002 Befektetési Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik.

Budapesten él, két felnőtt gyermeke és hat unokája van.


Szűcs Ferenc

Szűcs Ferenc a Széchenyi István Műszaki Főiskola Vezetéknélküli távközléstechnikai szakán szerzett villamos üzemmérnöki diplomát 1992-ben, majd 1996-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán mérnök-közgazdászi diplomát. Szakmai pályafutását az Antenna Hungária Zrt. Emődi Üzemigazgatóságán kezdte, ahol szervizmérnökként dolgozott.

1997-től magyar és nemzetközi hátterű cégeknél (Antenna Hungária, Vivendi, Radiant, Magyar Telekom csoport) töltött be vezető pozíciókat.

Alapító tagja volt a TETRA Fórum Hungary Egyesületnek, amely kulcsszerepet játszott a magyarországi készenléti TETRA szolgáltatás elindításában. Stratégiai, üzletfejlesztési, beruházási, K+F és üzemeltetési területen széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkezik, számos országos jelentőségű magyar és nemzetközi projektben vett részt, aktív részese volt a földfelszíni, műholdas és kábeles digitális TV szolgáltatások magyarországi bevezetésének.


Varga Zoltán

Varga Zoltán, 36 éves, családos. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki karán szerezte diplomáját műszaki informatikusként 2007-ben.

Üzlettársával egyetemista koruk óta, egymást jól kiegészítve vállalkoznak.2007-ben alapították a Szállás.hu -t, mellyel meghatározó szereplőivé váltak a magyar turizmusnak, így a nemzetközi terjeszkedés útjára léptek. 2011-ben az Év Fiatal Vállalkozója díjjal jutalmazták. 2014-ben a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 versenyének, a régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégének járó díjat vették át. 

A mára már 300 főt foglalkoztató céget 2015 végén felvásárolta a PortfoLion Regionális Magántőkealap. Cégei informatikával, kereskedelemmel, ingatlan-hasznosítással foglalkoznak. Az online területen megszerzett tudását a Pepita.hu online marketplace fejlesztésében kamatoztatja.

Ez is érdekelhet

Ingyenes előadás a digitális tér veszélyeiről idősek számára
Miskolc
A digitális tér veszélyeire hívják fel a figyelmet.
baleset Csermőkei út_google maps
Súlyos baleset Miskolcon – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
MiskolcBaleset
Ismeretlen elkövető olajszármazékkal szennyezte be az úttestet Miskolcon, a Csermőkei úton, amelyen egy közlekedő autó megcsúszott és felborult. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eset körülményeinek tisztázásához.
Képgaléria
Termés báb kiállítás a Fazekasban
Baglyok, rókák, medvék és kakasok lepték el a Fazekast: újra megnyílt a termésbáb kiállítás
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Minden évben nagy sikert arat, idén sem marad el. Ismét megnyílt a termésbáb kiállítás a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zsibongójában.
Hogy megmaradjanak a kenyérillatú emlékek
Miskolc
Október 16-án ünneplik a kenyér világnapját. Miskolcon ez alkalommal a két és fél évvel ezelőtt elhunyt, elismert miskolci alkotó, Csorba Piroska szellemi örökségéről is szó lesz majd.