Ugrás a tartalomra

„Névtelen hősök – Isten előtt nem ismeretlenek”

Létrehozva
Az elmúlt években a Herman Ottó Múzeum Történeti Tárának munkatársai különös figyelemmel és méltó módon emlékeztek meg az első világháború centenáriumáról.
Kép

A közelmúltban két alkalommal szervezték meg a „10-es Honvéd Hét” rendezvénysorozatukat, melyen „Háborúban sem hallgatnak a múzsák” címmel megemlékeztek az ezred korabeli legnagyobb jótékonysági eseményéről. Idén november-decemberben „Névtelen hősök – Isten előtt nem ismeretlenek” címen tehát már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a programsorozat, mellyel elsősorban az egykor hadifogságban elhunyt miskolci honvédek előtt kívánnak tisztelegni.

Továbbra is céljuk, hogy rendezvényeiken keresztül – melyek az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósulnak meg –, az első világháborút egy kevésbé ismert oldalról, a művészetek segítségével ismertessék meg a nagyközönséggel. Idén a hadifogolytáborok kulturális, művészeti életét idézik meg. Így olyan zenei, irodalmi és képzőművészeti művek elevenednek meg, melyek nagy részét száz éve nem láthatta és hallhatta a közönség.

Ugyanakkor nem titkolt céljuk az, hogy tudatosítsák az emberekben azt a tényt, hogy a „Nagy Háború” nemcsak a tömegek háborúja, hanem a tömegek hadifogsága is volt, hatalmas áldozatokkal, amelyekről az átlag látogató kevés érdemi információval rendelkezik.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.