Ugrás a tartalomra

Folytatódik a Műszak-Rendszer-Váltás

Létrehozva
A Műszak-Rendszer-Váltás sorozat záróeseményét tartják szombaton este a Grund pinceszínházban.

Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület rendezvénye, ahogy előző állomásai is, a 30 évvel ezelőtti időszak miskolci kulturális-társadalmi élet emlékeit, a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji underground szcéna világát igyekszik megidézni. Ennek keretében tartottak tematikus városi sétákat az elmúlt hetekben az átjárósok (a Vasgyártól az Ifiházig, a Buga Jakab romkocsmától a Kisavasig), és a kérdéskört hivatott összefoglalni a november 30-án fél 8-kor kezdődő este programjai is.

Egy filmvetítéssel indít a kínálat (19.30): a KineDok projekt keretében lesz látható a Minden falon nyílik ajtó című bolgár mű, a korabeli bulgáriai hétköznapok emberének rendszerváltásról alkotott képéről szól.

Egy órával később a Privát félmúlt Miskolcon helytörténeti könyvsorozat szerzői estjére várják az érdeklődőket: tematikus beszélgetés a közönség bevonásával a rendszerváltásról és a miskolci undergroundról (20.30).

Újabb órára rá a Honek-ker szalonzenekar lép színpadra (21.30). A koncert zárásával pedig (22.30) DJ Zölddé a főszerep: a fehérvári lemezmágus igyekszik majd a new wave, punk és alternatív felvételei segítségével a múltba (és jövőbe) repíteni a nagyérdeműt.

A fentiekhez kapcsolódik a civil egyesület kutatóinak felhívása, amely a három évtizeddel ezelőtti korszakot, annak kultikus miskolci (vendéglátó)helyeit, koncertjeit, közösségeit megidéző relikviák gyűjtésére irányul. Erről az Utánam, srácok projekt weboldalán olvashat részéletesebben.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.