Ugrás a tartalomra

Újra zakatol a Mikulásvonat a Lillafüredi Mesebirodalom felé

Létrehozva
Ez nem egy szimpla vonatút! A kívül-belül karácsonyi pompába öltöztetett lillafüredi kisvonatozás után egy 2 és fél órás, varázslatos kaland részesei lehetnek a gyermekek és családok a Mikulás álomszép, varázslatos Mesebirodalmában.
Kép
Forrás: a Diósgyőri Mikulásvonat Facebook-oldala

Minden kocsiban krampuszok várják a gyermekeket, akik az utazás alatt „felkészítik” őket a lillafüredi kalandokra, a Mesebirodalom kapujában pedig maga a Mikulás fogadja a kicsiket.

Kép

A Lillafüredi Mesebirodalom azonban idén sem csak a látványról és a játékról szól. A szervezők minden évben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a gyerekek az itt eltöltött idő alatt játszva tanulhassanak.

– Idén csatlakoztunk a 2021-ben Magyarországon megrendezendő „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás célkitűzéseihez, így a gyerekek felé a természet szeretetét közvetítjük, amihez a lillafüredi erdei környezet tökéletes helyszín – tudtuk meg Boda Pétertől, a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány elnökétől. Mint mondta, a jetibirodalomban az egymás elfogadásáról szól minden, arról, hogyan legyünk együtt boldogok. A woody-s helyszínen, ahol a megunt játékok vannak, az a fő üzenet, hogy nem szabad a régi játékokat elfelejteni, nem kell mindig újat venni – tette hozzá.

Kép

A Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány az Északerdő Zrt-vel együttműködve 2019-ben 17. alkalommal indította útjára a Diósgyőri Mikulásvonatot, ami december 15-éig szállítja a családokat a Lillafüredi Mesebirodalomba.

Ez is érdekelhet

Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.