Ugrás a tartalomra

Lezárják az Aradi sétányt - lakossági fórum Tapolcán

Létrehozva
Az Aradi sétány lezárásáról tájékoztatták a Miskolctapolcán élőket. Az épülő élményfürdőt és a strandot egy kültéri híddal fogják összekötni. Az építés idejére a sétányt le kell zárni, a város azonban igyekszik olyan megoldással szolgálni, amelyik mindenki számára elfogadható. A munka december 2-án kezdődik.
Kép

A Miskolctapolcai strand első ütemét 2015-ben adták át, idén májusban pedig letették az élményfürdő komplexum alapkövét. Ahhoz, hogy a strand és az épülő élményfürdő között az átjárás biztosított legyen, egy kültéri hidat kell építeni az Aradi sétányon. A kivitelező balesetvédelmi okokból híd építésének idejére hétfőtől a forgalom elől lezárja a sétányt.  

Csütörtökön délutánra a lakosságot is várta a beruházó és a kivitelező a lezárással kapcsolatos tájékoztatásra.

- Ez az építkezés, ami a stand megvalósítás II. ütemének megvalósítása mindnyájunk számára nagyon fontos. De az a gond, amiért itt vagyunk, hogy bizony itt a közlekedéssel problémák vannak az itt lakóknak – mondta Szabó Ottó.

Kép

Vagyis mintegy hatszáz métert kell majd gyalogolniuk a buszmegállóig, ha teljesen lezárják a sétányt. Az autókat pedig szűk, járdanélküli utcákra kell majd terelni. A sétány lezárása viszont a híd építéséhez mindenképpen szükséges.

- Azért fontos ennek a hídnak a megépítése, mert tudvalévő hogy ez a második ütem az egyes ütemmel szerves részeként fog majd működni, és ez a működtetésben is meg fog jelenni – nyilatkozta Scheitzner Beáta, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.  

Kép

A város vezetése fontosnak tartja, hogy a lakosságot érintő változásokról párbeszédet kezdeményezzen.

-  A párbeszédre a város lakosságának nagyon nagy igénye van, és szükség van arra, hogy a terveinket is megosszuk egymással, hogy a közös bölcsesség legyen végül az, ami egy-egy döntés megszületése előtt segíti a döntéshozókat. Nagyon fontosnak gondolom azt, hogy ne a városvezetés, hanem a város döntsön azokban a kérdésekben, amiben a lakosság életét érintő fejlesztések vannak – mondta Varga Andrea alpolgármester.

Az egyik megoldás a buszmegálló áthelyezése lesz- hangzott el a tájékoztatón. Az egyik felszólaló szerint az is megoldás lehet, ha a strand területén kerítenek el egy ösvényt a gyalogosok számára. A kivitelező, a projekt- és a város vezetése is ígéretet tett, hogy a felmerülő problémákat felülvizsgálják és a lakosság számára a lehető legkedvezőbb megoldást találják meg.  

 

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.