Ugrás a tartalomra

Négycsillagos minősítést kapott a Selyemréti Strandfürdő

Létrehozva
A rangos szakmai elismerést a Magyar Fürdőszövetség zalakarosi rendezvényén vették át. November közepére téliesítették a fürdő úszómedencéjét, felülvizsgálták a gépészeti berendezéseket is, így várhatóan egész évben még több látogató fogja felkeresni.

Május elején adták át az újjáépített 50 méteres úszómedencét és a korszerű kiszolgáló épületet a Selyemréti strandon. A beruházás csaknem két milliárd forintba került. Júliusban pedig, a strand 6. születésnapján teltházzal ünnepeltek. Majd egész nyáron – az úszómedence mellett – dögönyöző, ülő-, tan- és csúszdás medence várta a vendégeket.

November elején elkezdték a dögönyöző és az úszómedence téliesítését. Juhász István, a Miskolci Fürdők Kft. üzemeltetési igazgatója tudatta: 15-én nyitották meg újra a Selyemréti strandfürdőt, az uszoda fedése teljes egészében elkészült, az oldalfalakat felépítették, és beépítették a hőszigetelt nyílászárókat is. Már üzemel a légtechnikai berendezés is. – Ahogy azt tapasztalhatják, kellemes uszodai klíma fogadja a látogatókat – emelte ki.

A medence vize és a levegő hőmérséklete is 27-28 fokos. A látogatók a téliesített sátorban már komfortosabb körülmények között úszhatnak. Horváth Bertalan például azt nyilatkozta a Miskolc Televíziónak, hogy a téliesített sátor kulturált feltételeket biztosít. – Hetente egy-két alkalommal járok ide, elégedett vagyok, a víz hőmérséklete tökéletes, a tisztaság miatt is le a kalappal – tette hozzá.

Kép
A kép a karbantartás idején készült. Fotó: Juhász Ákos

A vendégek kérésére egy kabáttárolót is kialakítottak a bejáratnál. A fürdőt évente 130 ezren látogatják, de a téliesítés után ez a szám várhatóan tovább fog növekedni. A fürdőben 2013 óta folyamatosak a fejlesztések. Egy ideje pedig már a szakma is felfigyelt erre, a napokban ugyanis megkapta a négycsillagos nemzeti tanúsító védjegyet, ami a vendégek számára is egy biztosíték a minőségre. Scheitzner Beáta, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője ismertette: a bizottság tagjai „próbafürdésen” vettek részt, vendégként próbálhatták ki a létesítményt.

– Ezt követően egy nagyon komoly pontozási rendszeren mentünk végig, ebbe beletartoztak például az infrastrukturális, a gépészeti fejlesztések, vagy az öltöző kialakítása is – sorolta.

A dolgozók végzettsége és az épített környezet is pontokat jelentett a minősítésben. A négy csillag megszerzése után a fürdőt ezután rendszeresen felülvizsgálják majd, és ha a környezetét tovább tudják fejleszteni, akár az öt csillagot is elnyerheti.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - Termálfürdő FC Tiszaújváros Fotó: BCS
Négygólos meccs a nyitányon
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az első bajnoki meccsét játszotta. A DVTK tartalék hazai környezetben szerepelt.
Képgaléria
Régiségvásár
Tömegeket csábított a régiségvásárba a tavasz
MiskolcSzabadidő
Március első (vasár)napján ismét benépesült Miskolc belvárosa: a főutcát és a környező utcákat antik bútorok, porcelánok, ékszerek és számtalan különleges relikvia standjai töltötték meg.
Nekilátnak a 3-asnak: szerdától csőcsere, aztán aszfalt
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.