Ugrás a tartalomra

A hét végéig megmaradhat az első hó

Létrehozva
Hajnalban kezdett esni a hó és egészen kora délutánig abba sem hagyta. Dél körül 7 centiméternyi hóréteg borította Miskolc utcáit.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Ez a hómennyiség pedig meg is marad a meteorológus szerint, annyira hideg lesz a következő napokban.

Kovács Attila, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa elmondta, kemény éjszakai fagyok várhatóak, még szerdán és csütörtökön is. Hozzátette: holnap a napos helyeken olvadni fog a hó, de utána ismét visszafagy, tehát a ma leesett hó nagy része a hét második feléig megmarad.

Kép
Fotó: Mocsári László

A hétfői havazás az autósoknak nem kis bosszúságot okozott. Több autó elakadt és egy busz keresztbe fordult délelőtt Harsányi úton, egy másik a Csanyik-völgy és Alsó-Hámor közötti úton. A Városgazda tájékoztatása szerint reggeltől hét géppel takarították és szórták a forgalmasabb utakat, de lapátolni is kellett.

Kálnainé Vécsi Zsuzsanna, a Városgazda Nonprofit Kft. fogyasztóvédelmi referense és kommunikációs munkatársa a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, körülbelül 250 fő végzi a kézi síkosság-mentesítést, az autóbuszmegállókat, illetve a villamosmegállókat tisztítják, továbbá a gyalogos átkelőhelyeket és a bekötő utakat takarítják.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Hóügyelet diszpécserszolgálatára több lakossági bejelentés érkezett, elsősorban Miskolctapolcáról, az Előhegy utcáról és Görömbölyről. Az útellenőri jelzések szerint fennakadások voltak Komlóstetőn, a Diósgyőri városrészen és az Avason is.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.