Ugrás a tartalomra

Megválasztották a Miskolc Holding Felügyelőbizottságának elnökét, és a Holding vezérigazgatóját

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Kamarás Miklós László csütörtökre hívta össze a cég Felügyelőbizottságának alakulóülését, ahol megválasztották a Felügyelőbizottság elnökét, dr. Simon Gábort.
Az alakulóülésen a Bizottság áttekintette a cégcsoport gazdálkodását, működését, meghatározva saját működési szabályzatát is. Ennek értelmében a Felügyelőbizottság - a Miskolc Holding Zrt. alapszabályában foglalt vezető tisztségviselőkre vonatkozó munkáltatói jogkörénél fogva - megválasztotta a cég vezérigazgatóját, aki Dukai Zoltán lett.

Dukai Zoltán 46 éves, közgazdász végzettségű pénzügyi és gazdasági szakember. Több mint 14 éves vezetői és szakmai tapasztalattal rendelkezik, amit elsősorban közigazgatási, gazdasági és projektvezetési területen szerzett.

Közel öt évet foglalkozott városfejlesztéssel és üzemeltetéssel, Miskolc város önkormányzatánál, illetve az erre a célra alapított városfejlesztési társaságon keresztül. Közreműködésével és irányításával Miskolcon letették a modern városfejlesztés és városgazdálkodás alapjait. Többek között részt vett Miskolcon az Integrált Városfejlesztési Stratégia kidolgozásában és végrehajtásában. Önkormányzati biztosa volt a Miskolc-Búza téri piac beruházásnak. Önkormányzati oldalról pedig Kormányzati kapcsolattartóként részt vett a Kemény Dénes Sportuszoda beruházás előkészítésében és megvalósításában. 

Pályája során több száz sikeres projekt előkészítésében és megvalósításában vett részt, amelyekben a stratégiai fejlesztési irányok meghatározásán túl, a szakmai és üzleti területek kiemelt jelentőséggel bírtak. 
Jelenleg egy Alapítvány főigazgatói feladatait látja el, valamint tulajdonosa  egy start-up cégnek, amely kockázati tőkebefektetés előtt áll.

A Miskolc Holding Zrt. tekintetében a jelenlegi működés áttekintése után egy stabil gazdasági és pénzügyi modell kialakítása a célja, amely mind a Holding, mind a tagvállalatok vonatkozásában egy fenntartható és finanszírozható működést tesz lehetővé. A stabil működés mellett kiemelt figyelmet kíván fordítani a fejlesztési projektek megvalósítására, vallja, akár a futó-, akár az előttünk álló fejlesztések magas színvonalú kivitelezése Miskolc város és lakóinak érdekeit kell hogy szolgálja. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.