Ugrás a tartalomra

FOGADJ EL! – Az úszás szeretete megkülönböztetés nélkül

Létrehozva
Ép és sérült gyerekek együtt élvezzék a sport örömét – ez volt a célja annak a FOGADJ EL! elnevezésű úszóversenynek, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg a Selyemréti Strandfürdőben, vasárnap. A Sérült test és értelem harmóniájáért Alapítvány szervezte meg ezt a napot, melynek legfőbb célja az érzékenyítés: az úszóverseny lehetőséget ad egymás elfogadására, az SNI-s gyermekek beintegrálására kortársaik közé.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A 2005-ben létrejött alapítvány célja, hogy mozgást biztosítson a gyerekeknek különös tekintettel az úszásra. 

Frigyik Erika, a Sérült test és értelem harmóniájáért alapítvány alapítója elmondta mintegy 70 induló volt és 70 szülő, így a kísérőkkel együtt csaknem 150-en voltak. – Együtt versenyeznek épek és sérültek, és majd időeredmény alapján dől el, ki lesz az első, második és harmadik – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak. 

Mint mondta, az SNI-s gyerekek társadalmi elfogadásában nagy lépéseket tettek: az ép gyerekek nemcsak elfogadják, de úszástudásuk alapján el is ismerik SNI-s társaikat. A kezdeményezést a jövőben szeretnék megyei szintre emelni. 

A verseny végén a Mikulás is megérkezett az uszodába így az érmek mellett mikulás csomaggal is gazdagodott minden versenyző.

Ez is érdekelhet

Közgyűlés
Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.
Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek. Emellett a szervizelést is anyagköltségen vállalják.