Ugrás a tartalomra

Két plusz ideiglenes megállót alakítottak ki Miskolctapolcán

Létrehozva
Két ideiglenes buszmegállót tett az MVK a Miskolctapolcai út és a Fagyöngy utca kereszteződésébe. A Miskolctapolcai Strandfürdő második ütemének építése miatt volt erre szükség. Az Aradi sétány lezárása miatt a gyalogosoknak több száz métert kell kerülniük. Az ideiglenes megállóval az itt élők szerint megoldódott a probléma és elviselhetőbb lesz az a néhány hónap, amíg tart az Aradi sétány lezárása.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

 „A Búza tér felé már december 2-tól megáll a 2-es és 20-as autóbusz a Miskolctapolcai út és a Fagyöngy utca kereszteződésénél kialakított ideiglenes megállóhelyen, december 9-én, hétfőtől már Miskolctapolca Barlangfürdő felé is érinti ez a két járat a Fagyöngy utca elnevezésű megállóhelyet. A Fagyöngy utca megállóhely pár az Aradi sétány átépítésének végéig fog üzemelni, a gyalogosforgalom megkönnyítése érdekében" – olvasható az MVK hivatalos honlapján.

Kép

Az intézkedés ideiglenes. Addig tart, amíg az Aradi sétány le van zárva. A Miskolctapolcai Strandfürdőt és az épülő élményfürdőt egy kültéri híddal kötik össze. Így néhány hónapig ezen az útszakaszon nem lehet közlekedni. Az ideiglenes buszmegállók abban segítenek a gyalogosoknak, hogy a lezárás miatt ne kelljen több száz métert kerülniük, hogy haza jussanak.

Kép

Az utasok csak azt kifogásolták, hogy a buszon nem tájékoztatják őket arról, hogy a jármű egy ideiglenes megállóhelyen is megáll. Az MVK-nál azt mondták, ezt a problémát is megoldják.

Juhász János, az MVK Zrt. üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatója a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott: az autóbusz-vezetők mikrofonon keresztül tudják tájékoztatni az utasokat a változásról. – Amikor az ideiglenes megállóhelyekhez ér az autóbusz, akkor bemondják, hogy a tapolcai strand ideiglenes megállóhelyen állt meg éppen a jármű – magyarázta.

Kép

Juhász János arra is figyelmeztetett, hogy mivel az ideiglenes buszmegállóhoz nem lehet gyalogos-átkelőhelyet kialakítani, ezért az eddig megszokott 40-es megengedett sebesség helyett egy 30-as táblát helyeztek ki. A forgalmirend-változás miatt a gyalogosoknak és az autóval közlekedőknek is érdemes nagyon körültekintően közlekedniük.

Ez is érdekelhet

Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek. Emellett a szervizelést is anyagköltségen vállalják.
Csöbör Katalin: Ukrajna uniós csatlakozása veszélyezteti a magyar vidéket
MiskolcBelföldVilágGazdaság
Már csak pár napunk maradt arra, hogy véleményt nyilvánítsunk: támogatjuk-e Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását.