Ugrás a tartalomra

Deák Bill Gyula újra Miskolcon! A blues királya az Adyban koncertezik

Létrehozva
Bill utoljára februárban lépett fel zenekarával a Becherovka Miskolci Farsangon, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ő koncertjén voltak a legtöbben ezen az ingyenes rendezvényen. Az Adyban 2017 novemberében játszottak egy teltházas bulit, most – december 20-án – vélhetően ugyanilyen lelkes fogadtatásban fog részesülni.
Kép

Deák Bill Gyula november 8-án töltötte be 71. életévét, így ez a koncert talán egy kis születésnapi jelleget is ölthet. Az énekes az 1978-ban indult Hobo Blues Band-del lett országosan ismert, az István, a királyban játszott Torda –táltos- szerepével a szélesebb közönség is megismerhette.  1984-től jelennek meg sikeres szólólemezei, 2008-ban Artisjus-díjat kapott, abban az évben Kőbánya díszpolgára lett, 2009-ben megkapta a Fonogram Életműdíjat, majd 2012-ben A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is. Gyakran „a magyar blueskirályként” emlegetik, de Bill Kapitánynak is szokták szólítani. 1984-ben a Budapest Sportcsarnokban Chuck Berryvel közösen lépett fel, aki így vélekedett róla: „Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam!”

Kép

Orszáczkyt Jackie, a legendás Syrius énekes basszusgitárosa emlegette elsőként királyként, erre Bill így emlékezik: Sokat köszönhettem neki, rengeteget tanultam tőle. Ő volt az első, aki kimondta, hogy Magyarországon Bill a blues királya. Az ő szavának pedig itthon súlya volt. Sokszor énekeltem a zenekarával, a Syriusszal, aztán Radics Bélával, Bencsik Samuval – a legjobbakkal.

Az énekes a blues életérzést így foglalta össze: „Gyerekkoromban egy ötször ötös szobában laktunk hatan, négy gyerek és a két szülő. Örültünk a cukros-zsíros kenyérnek, de egy almának is. Aki nem kapott elég pofont az élettől, sosem nélkülözött, nem tudhatja, miről szól ez az egész. Én kaptam bőven."

Ez is érdekelhet

Nagy Boglárka lett Miskolc új jegyzője
A polgármester bejelentette, ki lett Miskolc új jegyzője
Miskolc
Munkacsoport szakmai támogatásával választották ki Miskolc új jegyzőjét.
Mommy Blue
Ezeket a filmeket nem érdemes kihagyni: megvannak a CineFest első nagy dobásai
MiskolcKultúraSzabadidő
Lerántották a leplet az első versenyfilmekről. Erős filmekkel nyit a CineFest.
Aktuális közlekedési információk Miskolcról: több helyszínen dolgoznak az utakon
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca felújítása, több utcában is forgalmi korlátozások vannak.
Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.