Ugrás a tartalomra

Karácsonyi versenytáncgálával zárja újabb sikeres évét a Miskolcz-Revital TSE

Létrehozva
A Miskolcz-Revital TSE versenyzői rengeteg szép eredménnyel zárták a második féléves szezont is. „Szinte minden párosunk döntőben volt kategóriájának és korosztályának Országos Bajnokságán” – mondta el a minap.hu-nak Süttő Roland és Tombácz Anikó.
Kép

A miskolci táncosok kiemelték: ifjúsági párosaik mellett ígéretes junior korosztály kezd ismét felnőni, akikkel a következő félévben kiemelten készülnek a TáncSport Magyar Bajnokságokra, a Területi Bajnokságra és a nemzetközi versenyekre.

Kép

– Az utánpótlás fejlesztését is nagyon fontosnak tartjuk. A következő félévben Premier művészeti iskolás csoportjaink számára is indul a verseny- és fellépőszezon – nyilatkozták a trénerek.

Kép

Süttő Roland és Tombácz Anikó hozzátette: mint minden évben, most is egy karácsonyi táncgála keretein belül láthatja a miskolci közönség a gyerekektől a felnőttekig a teljes repertoárt a Művészetek Házában csütörtökön, este 6 órától.

Kép

Döntős OB eredmények:

Szarka Ágoston-Bajáky Zsanna junior II C latin: 3. hely
Apró Marcell Farkas Gréta junior I C latin: 7. hely (döntő), junior I E standard: 5. hely
Havas Márk-Juhász Jázmin junior II D standard: 4. hely
Futó Flórián-Polák Panna ifjúsági D latin: 5. hely
Futó Ábel Szabó Csenge junior I E latin: 5. hely

Kép


További eredmények a teljesség igénye nélkül:

Havas Márk-Juhász Jázmin junior II és ifjúsági D standard (Hungarian Open, Isis Dance Open, IDance Kupa) 1. hely 
junior II B latin Kner Kupa: 1. hely
Szarka Ágoston-Bajáky Zsanna junior II C latin Kistelek: 2. hely
Pető Szőllősi Dominik-Pető Szőllősi Mirtill junior II C latin Rex Terra Kupa: 3. hely
Apró Marcell-Farkas Gréta junior I C latin Kner Kupa: 3. hely
Futó Flórián Polák Panna ifjúsági D latin Fekete Sas Kupa: 1. hely
Farkas Péter-Nagy Szonja ifjúsági D latin Rozsnyó Kupa 1. hely
Lukács Levente Bence-Lukács Lara Dorka junior II D latin Fekete Sas Kupa: 1. hely 
Futó Ábel Szabó Csenge junior I E latin Hungarian Open 1. hely
Maczkó Márk-Csorba Viktória WDSF Youth Open Latin Kistelek: 15. hely
Flekács László-Rákosi Zsófia WDSF U21 Open Latin Kistelek: 14. hely
Mátyus Maja-Szabó Ábel (Valcer): meghívásos Latin Grand Prix: 3. hely
Maginecz Adél junior szóló latin Kner Kupa: 1. hely
Szabó Csenge ifjúsági szóló latin Kner Kupa: 1. hely
Molnár Vivien - Koleszar Liliána junior duó latin DanceNet Kupa: 1. hely
Boholy Zsófia-Zelenka Reka junior duó latin Cit Car Kupa: 2. hely

Kép

Az egyesület továbbra is köszön minden segítséget a TS Hungaria Kft.-nek!

Kép

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - Termálfürdő FC Tiszaújváros Fotó: BCS
Négygólos meccs a nyitányon
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az első bajnoki meccsét játszotta. A DVTK tartalék hazai környezetben szerepelt.
Képgaléria
Régiségvásár
Tömegeket csábított a régiségvásárba a tavasz
MiskolcSzabadidő
Március első (vasár)napján ismét benépesült Miskolc belvárosa: a főutcát és a környező utcákat antik bútorok, porcelánok, ékszerek és számtalan különleges relikvia standjai töltötték meg.
Nekilátnak a 3-asnak: szerdától csőcsere, aztán aszfalt
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.