Ugrás a tartalomra

Több mint 3 millió forintnyi játékot kaptak karácsonyra a GYEK betegei

Létrehozva
Osváth Tibor és barátai ismét adományokat gyűjtöttek karácsony közeledtével. A bohócdoktorként is dolgozó színész magánemberként harmadik éve csal mosolyt a gyerekek arcára. Létrehozott egy Facebook-csoportot „Segítsünk közösen egy mosolyért” címmel, ahol idén csaknem 3,5 millió forint gyűlt össze, amiből ezúttal a játékokon kívül masszázsfotel, mosógép, és mikrohullámú sütő is került a karácsonyfa alá.
Preview Image

Osváth Tiborban 2017-ben ötlött fel az a gondolat, hogy ha a Facebook-ismerőseitől kérne száz forintot, akkor abból egy nagyon szép összeg gyűlne össze. – Ekkor jött létre a csoport barátaim, kollégáim biztatására, hiszen a gyerekek mosolya megfizethetetlen – mondta.

Kép

– Tavaly 2 millió 300 ezer forintot sikerült összegyűjtenie a csoportnak, idén pedig 3 millió 346 ezer forint jött össze, amiből a Gyermekegészségügyi Központon kívül idén a Boldogkőváraljai Szociális Otthon lakói is részesülnek majd – emelte ki Osváth Tibor.

Kép

Révész János főigazgató elmondta, idén a dolgozókra, de legfőképpen a szülőkre is gondoltak, akik a gyerekekkel itt vannak, hiszen mikrohullámú sütőket is kaptak, mosógépet, számítógépet.

A megmaradt játékokat jövőre gyermeknapon kapják meg a betegek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?
Nagy Boglárka lett Miskolc új jegyzője
A polgármester bejelentette, ki lett Miskolc új jegyzője
Miskolc
Munkacsoport szakmai támogatásával választották ki Miskolc új jegyzőjét.
Mommy Blue
Ezeket a filmeket nem érdemes kihagyni: megvannak a CineFest első nagy dobásai
MiskolcKultúraSzabadidő
Lerántották a leplet az első versenyfilmekről. Erős filmekkel nyit a CineFest.