Ugrás a tartalomra

Versek és „szabadprózák” az új kötetben

Létrehozva
Két új kötete jelent meg feLugossy László képzőművésznek. Az Amit nem sikerült eltitkolni és A Könyv, ami ég bemutatójával egy időben ismerhették meg az érdeklődők a MŰÚT legújabb számát is.
Kép

A Miskolci Galéria Kondor-termében mutatták be feLugossy László két új kötetét. A kis könyvecskékben a versek mellett „szabadprózák” is helyet kaptak. A Munkácsy-díjas képzőművész szerint az új könyvek a kísérletező költészet, abszurd és filozofikusan felépített szövegek kötetbe foglalása. – A képzőművészetemet kiegészítő irodalmi tevékenység jelenik meg a kis könyvecskékben, amiknek a tipográfusa egy kedves párizsi barátom, Aatóth Franyo – fogalmazott feLugossy László. 

Kép

A rendezvényen bemutatták a MŰÚT legújabb számát is. Az irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat ezentúl az évi négy lapszám helyett újra kéthavonta jelenik majd meg. Jenei László, a MŰÚT kritikai szerkesztője beszámolt arról, hogy a folyóirat a Magyar Tudományos Művek Tárában ettől az évtől tudományos és lektorált fórumnak minősül, ami nagy lépés a lap életében.

Kép

A bemutatón részt vett Veres Pál polgármester, aki elmondta, városvezetőként elkötelezett, hogy támogasson minden olyan kezdeményezést, ami a város kulturális életét, közgondolkodását jobbá teszi, és közösséget formál. – A város életében rendkívül fontos szerepet kell, hogy betöltsön a kultúra. Egy olyan hagyományokkal rendelkező folyóirat, mint a MŰÚT, meghatározó értéke a városnak – hangsúlyozta a polgármester.

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.