Ugrás a tartalomra

Élelmiszercsomaggal segítik a nélkülöző családokat

Létrehozva
Ételadományokat adtak át szerdán a Magyar Vöröskereszt munkatársai.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Főként tartós élelmiszerek voltak azokban a csomagokban, amiket nélkülöző miskolci családok vehettek át a Győri kapui intézményben. Az elmúlt hónapokban több vidéki helyszínen és a megyeszékhelyen több ezer kilogramm élelmiszer gyűlt össze.

Kép

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete ezeket a felajánlásokat kiegészítette: a Szeretet Sütigyár bevételéből és támogatásokból további tartós élelmiszereket, tisztasági és tisztítószereket vásároltak.

Kép

A Szeretetdobozban összegyűlt ajándékokból természetesen a gyermekeknek is jutott meglepetés. Az adományosztáson jelen volt a Vöröskereszt partnere, a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselete a tűzoltóság munkatársainak ajándékaival.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?
Nagy Boglárka lett Miskolc új jegyzője
A polgármester bejelentette, ki lett Miskolc új jegyzője
Miskolc
Munkacsoport szakmai támogatásával választották ki Miskolc új jegyzőjét.
Mommy Blue
Ezeket a filmeket nem érdemes kihagyni: megvannak a CineFest első nagy dobásai
MiskolcKultúraSzabadidő
Lerántották a leplet az első versenyfilmekről. Erős filmekkel nyit a CineFest.