Ugrás a tartalomra

Nekik a biztos fedél a legnagyobb ajándék

Létrehozva
„Eddig azért sírtunk, mert nem láttunk kiutat, most pedig azért, mert kaptunk egy lehetőséget.” Az a háromgyermekes asszony mondta ezt, aki a napokban kapta meg a leendő lakása kulcsát. MIK-es lakás, így mondja a köznyelv, de minden ingatlanhoz tartozik egy történet, amiről általában keveset tudunk.
Kép
Marton Zsuzsanna a napokban kapta meg a leendő otthona kulcsát. Fotók: Juhász Ákos

– Felmondták az albérletet, mert eladták a lakást és nem találtam másikat, ami megfizethető lett volna. Ez volt a harmadik albérletünk, ahonnan eladás miatt mennünk kellett, annak ellenére, hogy semmilyen tartozásunk nem volt. Ezt dobta a sors nekünk – mondja Marton Zsuzsanna. – Három gyermeket nevelek egyedül, a legkisebb 14 éves. Közben volt egy lábsérülésem, több mint két hónapig voltam táppénzen, így nem tudtam dolgozni, az állásomból elbocsátottak.

Marton Zsuzsanna először megkereste Bartha György képviselőt, az ő segítségét kérte abban, hogy önkormányzati lakáshoz juthassanak. Fodor Zoltán, a szociális bizottság elnöke is az ügy mellé állt. A család a napokban már a kulcsot is megkapta, a Felsőruzsin körúton élnek mostantól.

– Glettelni, parkettázni és járólapozni is fogunk, úgyhogy nem lesz idén ajándékozás karácsonykor, de megéri, mert együtt leszünk végre és otthonunk lesz. Nekünk ez a legnagyobb ajándék, hogy biztos fedél lesz a fejünk felett. Ettől többre nem is vágytunk. Nekem nincs senkim, aki segíthetett volna, egy jó barátom fogadott be minket erre az időszakra, és attól is féltem, hogy a gyámhatóság elveszi majd a gyerekeket. Nagyon sok köszönettel tartozom azoknak az embereknek, akik segítettek, munkához és lakáshoz is jutottam, sose fogjuk tudni meghálálni. Eddig azért sírtunk, mert nem láttunk kiutat, most azért, mert elindítottak minket egy úton, lehetőséget kaptunk, hogy újra talpra álljunk – mondja Marton Zsuzsanna.

Kép

Boldog karácsony

Balog Katalin a Kuruc utcában kapott lakást az önkormányzattól. Boldván volt egy házuk, amit hitelből vettek, de az árvíz miatt ott kellett hagyniuk, így Miskolcra költöztek, albérletbe. Egy 17 éves ikerpárt és egy hétéves kislányt nevel egyedül. 

– Az albérletünk elég olcsó volt, ki tudtuk fizetni, de aztán eladták a lakást. Új albérletet kellett néznünk, de a hatvanezer forintos díjat a rezsivel együtt nagyon nehéz volt fizetni, pedig több munkahelyen is dolgozom, ráadásul letiltásom is van a boldvai ház miatt. Most sokkal jobb helyzetbe kerülünk, mert alacsonyabb lesz a bérleti díj, ezt könnyebben ki tudom gazdálkodni. Igaz, nincsen sok bútorunk, de ez is megoldódik majd. Eddig hajnaltól késő estig kellett dolgoznom, a kislányom elsős, neki is alig tudtam segíteni. Mostantól többet lehetek velük, nekem ez nagyon nagy segítség, így nagyon boldog karácsonyunk lesz – mondja Balog Katalin.

Fodor Zoltán lett az Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottság elnöke. – Nagyon örülök a megbízatásnak, és aki ismer engem, tudja, hogy szociálisan érzékeny ember vagyok. Az elmúlt öt évben ennek a bizottságnak voltam a tagja, így kellő rálátásom van azokra a feladatokra, amelyekkel foglalkozunk.

Kép

Térképen lesznek az üres lakások

– Nagyon sokan megkerestek az elmúlt években, hogy üres lakásokról tudnak, több helyen is a városban. Azt kérdezték tőlem, hogy ezek miért nem kerülnek a bizottság elé, újrakiosztásra. A kezdeményezésemre MIK szakemberei kigyűjtik a városban fellelhető ilyen lakásokat, hogy azokat kellő áttekintés után bevonhassuk a pályázati rendszerbe. Úgy tudom, ezek a lakások egy része kisebb javítás után kiosztható lenne, de vannak olyan információk, hogy döntő többségüket kisebb-nagyobb felújításnak kell alávetni. A következő év elején a MIK illetékesével együtt valamennyi üresen álló lakást megnézzük. Ezekről külön kimutatást készítünk, így hamarosan kiderülhet, milyen ráfordítás szükséges ahhoz, hogy kiadhatóak legyenek pályázó családoknak – mondja Fodor Zoltán.

Szerződések más nézőpontból

– Vannak olyan családok, akiknek különféle okokból történő késedelmes fizetés miatt a bérleti szerződésüket felmondták. Tizenhét olyan család van, aki menetközben rendezték a tartozásukat, azóta is rendesen fizetnek, de jelenleg jogcím nélkül laknak a lakásban. Kértem a hivatalt, hogy készítsen előterjesztést a bérlői jogviszony visszaállításához, majd a legutóbbi ülésen arra kértem a bizottságot, hogy egy év időtartamra állítsák helyre a jogviszonyt. Ez egy lehetőség a családoknak, amivel, ha élnek, akkor egy év múlva is maradhatnak a lakásban.

- A bérlők között vannak, akik egyedül nevelik gyermekeiket, akár haláleset, akár válás miatt és nehéz körülmények között élnek. A bizottságban az javasoltam, hogy nyolc család méltányosságból kapjon lakást. Így karácsonyi ajándékképpen ők is fedélhez jutottak. Tudom, hogy nagyon sok család vár lakásra, ezért határozott célom, hogy minél több otthont be tudjunk vonni az újraelosztásba – hangsúlyozta Fodor Zoltán.

Ez is érdekelhet

Közgyűlés
Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.
Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek.