Ugrás a tartalomra

Rekord összegű adomány a Szeretet Sütigyárban

Létrehozva
Minden eddiginél nagyobb összegű, egészen pontosan 802 520 forint adományt gyűjtöttek a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai a miskolci Szeretet Sütigyárban idén, advent időszakában.

Negyedik éve gyújtja be sütőit a Szeretet Sütigyárban a humanitárius szervezet. Minden évben baráti társaságok és munkahelyi közösségek vállalják az önkéntes munkát, és készítik el – formázva, díszítve – saját mézeskalácsaikat. A süteményekkel pedig adományt gyűjtenek a nélkülözők megsegítésére.

Kép
Fotó: Mocsári László

Idén 72 kilogramm tésztából több tízezer darab karácsonyi süteményt sütöttek ki a vöröskeresztes önkéntesek – tájékoztatta szerkesztőségünket Szathmáry-Király Ágnes kommunikációs munkatárs. Hozzátette: a karitatív akcióba idén 47 csapat nevezett, többségében cégek, intézmények és civil szervezetek, valamint baráti társaságok.

– A program akkora népszerűségnek örvend, hogy a november eleji meghirdetés után másfél héttel valamennyi három órás „műszak” elkelt, nem maradt szabad hely újabb jelentkezőknek. Ez azt mutatja, hogy a miskolciak megszerették a Szeretet Sütigyárat. Az önkéntes munkára jelentkező csapatok egyrészt közösséget is építenek általa, másrészt felkészítik lelküket az ünnepre, ahogyan az adományozók is – mutatott rá.

Kép

Az adventi időszak 24 napján üzemelő Szeretet Sütigyárban idén rekord összegű, 802 520 forint adomány gyűlt össze. A miskolci karácsonyi vásár közönsége által felajánlott pénzösszegből a segélyezését egészítette ki a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete: tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket vásárolt folyamatosan azokba az egységcsomagokba, amelyeket a megye 55 településén osztott szét.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.