Ugrás a tartalomra

„Most talán még jobban értékelem, mint régen”

Létrehozva
Miskolc közéleti személyiségei, ismert emberei osztják meg velünk, hogyan telik náluk az ünnep.
Kép

M. Papp Bori, egyetemista és slam poetry-s elmondta, „a mostani karácsony azért lesz különleges, mert amióta Egerben tanulok, nagyon ritkán járok haza, és amikor itthon vagyok, akkor is valamilyen iskolai feladatot készítek. Ezért most kifejezetten jól esett hazajönni. Letudtam a vizsgaidőszakot, így most van másfél hónapom itthon, a karácsony kifejezetten a családról fog szólni. Most talán még jobban értékelem, mint régen. Minden évben mamáéknál töltjük az első estét, ott mindig van rántott hús, franciasaláta, húsleves, londoni, zserbó és bejgli, minden mennyiségben. Mama ezekben verhetetlen. Nálunk például tavaly spagetti volt karácsonyra, mert azt kívántuk meg, vagyis nincs annyira megkötve ez a dolog, hogy csak töltött káposzta lehet. December elején azért még megsütjük az első bejglit, hogy mindig legyen próbasütés, hogy idén is sikerüljön, és mindig sikerül.

Engem nem hat meg annyira a karácsony, mert az év többi, 364 napján ugyanúgy szeretjük egymást, és ugyanúgy nagyon jól együtt vagyunk, csak most neve is van a dolognak.”

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?