Ugrás a tartalomra

A megyei kórház ügyeiről kérdezték a legfőbb ügyészt

Létrehozva
Írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a szocialista Bangóné Borbély Ildikó a Borsod megyei kórházban történt, "bűncselekmény gyanúját felvető" esetek miatt.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő szerdán Budapesten, a Legfőbb Ügyészség Markó utcai székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hozzá is eljutott az a Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének írt nyílt levél, amelyet a megyei és a miskolci városi szülészet-nőgyógyászati osztály dolgozói írtak.

A politikus ismertette a levélben szereplő, annak írói szerint bűncselekmény gyanúját felvető eseteket. A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint egy nő méhét ikerszülés után indokolatlan távolították el, majd megváltoztatták a szövettani eredményeket, hogy a műtétet indokolják. Az intézményben jogosulatlanul végeztek inszeminációt. Az esetek között említik azt is, amikor az egyik orvos a másikat arra utasította, hogy egészségügyi indok nélkül vegye ki egy fiatal roma nő petevezetékeit.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a levélíró orvosok fegyelmi vizsgálat indítását is kérik a minisztertől gazdasági bűncselekmények miatt, illetve állami számvevőszéki és ügyészségi eljárást is javasolnak, mert a kórházban kétmilliárd forint közpénzt költöttek el szükségtelen vagy fiktív beruházásokra.

A képviselő szerint ha kiderül, hogy a botrány Kásler Miklósig, az emberi erőforrások miniszteréig ér, az azt jelenti, hogy nem a magyar emberek, hanem egy egészségügyi maffia érdekei szerint mennek a dolgok a betegellátásban.

Közölte, a legfőbb ügyésztől azt kérdezi, hogy folyik-e ezekben az ügyekben nyomozás. Ha nem, akkor a levelet feljelentésnek tekinti-e az ügyészség - firtatta, emlékeztetve arra, hogy Polt Péternek 15 napja van a válaszra.

Bangóné Borbély Ildikó bevitte a Legfőbb Ügyészségre a szülészet-nőgyógyászati osztály dolgozóinak levelét.

A képviselő kapott kérdést arról, hogy továbbra is támogatják-e a dunaújvárosi időközi országgyűlési képviselő-választás ellenzéki jelöltjét, a jobbikos Kálló Gergelyt, aki korábban hűséget fogadott a Betyárseregnek. Az MSZP-s képviselő közölte, meg kell várni a választás eredményét, erre a kérdésre a választók fognak válaszolnak.

Arra a felvetésre, hogy 2022-ben ki lehet a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely főpolgármester vagy Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő, Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, ma még csak 2020 van, a választók azonban már kijelölték az utat, 2022-ig pedig még nagyon sok lehetőséget számba lehet venni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?