Ugrás a tartalomra

Rendész is segített az életmentésben

Létrehozva
Az Újgyőri főtéri villamosmegállóban szállt le egy férfi kedden, amikor rosszul lett és összeesett. Az esetet a térfigyelő kamerán keresztül a MIÖR is látta, a közelben tartózkodó kollégáikat azonnal a helyszínre küldték.

Mentőt a helyszínen tartózkodó állampolgárok hívtak, a rendészet ügyeletese pedig a közelben tartózkodó rendész járőrök helyszínre küldéséről gondoskodott. A mentők megérkezéséig a területet biztosították, illetve a járőr a szívmegállás miatt, az orvosi ellátást támogatva, mellkaskompresszió alkalmazásával működött közre az újraélesztési folyamatban.

A mentők a férfit állapotának stabilizálását követően kórházba szállították – írta honlapján a MIÖR.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?