Ugrás a tartalomra

A rendőrség feljelentette a vérengzésben részt vett egyik kutya gazdáját

Létrehozva
Mint arról korábban beszámoltunk, a Miskolc-Diósgyőr Baráthegyi Majorságban három támadás során kutyák pusztítottak el 22 kecskét, 2 terápiás alpakát és megsebesítettek 15 vemhes kecskét.

A rendőrség előtt január 6-án lett ismert, hogy az első kutyatámadás során befogott, majd a miskolci állategészségügyi telepre elszállított egyik kutyát onnan a tulajdonosának kiadták. A rendőrség addig az időpontig az eb kiadásáról és a kutya tulajdonosáról értesítést nem kapott.

Kép

A Miskolci Rendőrkapitányság – hatáskörének hiányában – az eb 75 éves miskolci illetőségű gazdájával szemben veszélyeztetés kutyával szabálysértés elkövetése miatt feljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatalához.

Az eljárásban keletkezett iratokat a rendőrség megküldte Miskolc város jegyzőjének is, aki hatáskörében eljárva megállapíthatja, hogy a kutya gazdája vétett-e az ebtartási szabályok ellen. A kutya gazdája ugyanis olyan kijelentést tett, hogy a majorságot ért támadásban részt vett kutyája rendszeresen eltépi láncának karabinerét, a porta kerítésén keresztül kimászik, elszökik, majd oda visszatér.

A rendőrség együttműködésre törekszik a Baráthegyi Majorságban működő alapítvánnyal, annak munkatársával közösen bejárta az állattartásra használt ólat, karámot és az azt körülvevő területet, s megállapították, hogy pontosan hol kell kijavítani a kerítést. A járőrök a Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Mezőőrség és az Állategészségügyi Telep munkatársaival közösen járőrszolgálatot is ellátnak a környéken a kóbor kutyák befogása érdekében.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?